Sárga falevél



Egy sárga lehulló falevél
Pörögve zöld fűre szállt,
Tenyerembe vettem lassan,
A nap vöröslő fénybe márt.
Az est árnyékos fák közt
Bujkál, s toporogva várja,
A nap leguruljon a végtelen
Rózsaszín kék szakadékába.

Fának dőlve múltba lépek,
Vörös Napba bele nézek,
Sebek nélkül egyre vérzek,
Lángtalanul széjjelégek.
Összenézünk Én és a Nap,
Hideg szél fúj, belém harap,
Égszéléről korong zuhan,
Itt maradtam csak Én, magam.

Fénynélküli sötét éjben
Lábam nyomát földre rakva,
Elsüllyedve lélek mélyben,
Múlt súlyától tántorogva,
Elindulok szívem nehéz,
A derű most hol lehet?
Fájó képet miért idéz
A csapongó emlékezet?







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.