Hegyesre faragta



Hegyesre faragta dárdáját a magány
ezen a zörgő avaros éjjelen,
kongó fészek alatt halott csalogány,
dárda suhog, ég veled szerelem.

Magányos fa kit hajlít a sors szele
emléked lehulló korhadó ág,
recsegés, ropogás a feledés fut vele
hiányod fejszéje mélyen törzsembe vág.

Lelkembe láncolt vágyak, álmok
jajszavát visszhangozza üres életem,
maradni e létben oly csekély az ok
pergőn dob szól, vesztőhelyre értem.

Vitorlából kendővé sorvadt reménnyel
könnytelen szemem befedem,
falhoz állok ezen a zörgő avaros éjjel,
miattad vagy érted áhított szerelem.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.