Genezis

A szerpentinen mentem fel a hegyre,
s épp akkor, amikor a nap felkelt,
a mítoszoktól dúlt éjt elfelejtve,
a hold lágy hullámzásra bírta a tengert.

Fújdogálni kezdett a szél is, egyre
mélyebb kék lett az ég az űr alatt.
A fák ámulattal néztek a levelekre,
s felébresztették a madarakat.

Megálltam ott akkor, akár a szikla,
amelyből forrás fakad hirtelen,
s kiáradt szememből a látvány, hogy kiszabja
létem határait a semmiben.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 2004/3