Genezis
A szerpentinen mentem fel a hegyre,
s épp akkor, amikor a nap felkelt,
a mítoszoktól dúlt éjt elfelejtve,
a hold lágy hullámzásra bírta a tengert.
Fújdogálni kezdett a szél is, egyre
mélyebb kék lett az ég az űr alatt.
A fák ámulattal néztek a levelekre,
s felébresztették a madarakat.
Megálltam ott akkor, akár a szikla,
amelyből forrás fakad hirtelen,
s kiáradt szememből a látvány, hogy kiszabja
létem határait a semmiben.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Holmi, 2004/3
