(Harmadik beöntés)
*
Megkondul a szocialista lélekharang?
Az idő kugligolyója aztán 1945-ben végre meghozta a falu számára a várva várt fordulatot. Helyesebben nem is annyira a falunak, mint inkább Lipótmezei Ödön (Csakhamar) elvtársnak. Nos, a hamvában holt Labdarózsás Forradalom megálmodójának szeme villanása baljós előjel volt mindazok számára, akik mindaddig nem a haladás platformjáról várták az olyannyira várt szovjet felszabadítókat, s az ezzel járó felszabadultságot. (Bár nem egy újfalusi tért vissza a kitartó fejvakarászástól remélt megértési folyamathoz, ami párosult valami dezsavű érzéssel, azon a békés falusi hajnalon, amikor a ruszkik nagy óbégatva járták végig Újfalu összes portáját, keresvén, kutatván valakit vagy valamit, miközben a nép talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy már megint ilyen istencsapás éri őket. Ezek nem átállották elhajtani az állatok javát, legázolni az új és a régi telepítésű szőlőt, feredőzni a pincék borában, meghágni a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnépet és némely jobbsorsra érdemes kecske állatot egyaránt.)
A letargia fuvallata telepedett a lelkekre. Nem nézhette ezt tétlenül a forradalmi vénájú Lipótmezei Ödön (csakhamar) elvtárs, és elsőként kanyarodott ökrös szekerével a Prónay birtokra, hogy látva lássa, mit is hagytak a felszabadítók a falu népére. A jó példa ragadóssága okán a lakosság, mint szorgalmas termeszek tüntették el a reakcós, bárói tulajdont. Kivételes szorgalmával a település apraja-nagyja serénykedett, mint azt Lipótmezei Ödön (Csakhamar) elvtárs szokta volt hirdetni: „A NÉP NEVÉBEN!”
Bizony, a napok múlva érkező kincsvadászok már alig találtak érdemleges vagyontárgyat, építőanyagot, ruhaneműt, étkészletet, bármit, legföljebb a sok ezer kötetes könyvtár haszontalan darabjait rugdosták némelyek keseregve, búsulván a kései érkezés miatt.
Így épült át a kastély valamennyi építhető eleme a szocializmus alapjainak lerakásával párhuzamosan a falu megannyi épületébe, melléképületébe, óljába, kertvégi budijába. A copf-stílusú bútorzatot csillag irányba vitte boldog boldogtalan. Néhány jutott a Bolondlyukba is.
(Apropó, Bolondlyuk: ezt a megnevezést - felső nyomásra - levették a kocsmaajtó fölül, mondván túlságosan is a reakciós időket idézi. Hosszas gondolkodás után maga Lipótmezei Ödön (csakhamar) elvtárs közölte az elöljáróság döntését, miszerint a kor szellemének jobban megfelelő: „2.sz. Italbolt” felirattal kell ellátni a felújított bútorzatú kocsmát!) Sokáig értetlenül sugdolóztak a kocsmavendégek a brutális névváltozás miatt, különösen azt sérelmezték, hogy a falu egyetlen kocsmáját miért kellett egyből kettesszámúnak nevezni. Valami fondorlatra gyanakodtak, arra gondoltak, hogy ez a lánglelkű Dönci próbálja őket megtéveszteni, hátha lesz, aki kutatva keresi majd a „lyuklakók” közül az egyes számút, no, de átláttak ők a szitán, legalább is a 7-es számú nagyfröccsig.
A szocializmus beköszöntével Újfaluban is érezhető volt a változások szele, még ha nem is nagyon. Legfőbb változás abban mutatkozott meg, hogy végre Lipótmezei Ödön, elvtárs lett, s a falu tanácselnöke, párttitkára, a vadásztársaság elnöke, a népdalkör karnagya, temetkezési szónok,(paptalan temetéseken), a színkör alapítója, főszereplője, főrendezője.
Nem sokkal a címek és rangok bekebelezése után, a színkör előadta első fergeteges népi játékát, a Lipótmezei Ödön által írt és rendezett „Újfaluba két úton kell bemenni” címűt. A 2.sz.Italbolt kerthelyiségében előadott népi játék fergeteges sikert aratott. A közönség a vállán vitte Lipótmezei Ödön elvtársat a tanácsházára, hogy a tanácsháza ablakából nagyfontosságú bejelentést tegyen. Az izgatott tömeg előtt csakhamar megnyílott az a duplaszárnyú ablak, s maga Lipótmezei Ödön elvtárs szólott az egybegyűltekhez. A nagy ívű beszéd alja, helyesebben vége az lett, hogy az oly sok címmel megáldott elnök ünnepélyesen megesküdött keresztanyja életére, hogy a következő ötéves terv végére, ha kutya, kutyát, s ha a fene, fenét eszik is, a falu megalkotja az őket megillető, az őket fémjelző, a kulturális forradalom bizonyítékául szolgáló KÖZSÉGI KULTURHÁZAT!
A nagy hír bejárta a település minden zugát, még tán a 2.sz. Italboltban is nyelvére vette valaki a másnapi zárórakor.
Lipótmezei Ödön elvtárs nem azért vállalt nehéz szerepet a közösség vezetésének megtestesüléseként, hogy szavait csak úgy pufogtassa a levegőbe, mint bolond Jancsi az apja fegyverét a kertvégiben, hanem hogy teljes mellszélességgel nekilásson a nagy mű létrehozásának. |
