Az öreg könyvtár mélyén, ahol a por már történelmet írt, volt egy fiók, amit senki sem tudott kinyitni. A fiók nem volt különleges: fakó tölgy, rozsdás fogantyú, rajta egy apró, hold alakú véset. Mégis, mindenki, aki próbálkozott vele, kudarcot vallott.

Anna, a könyvtár új gyakornoka, nem tudta, hogy a fiók legendás. Egy esős délután, mikor a villámok úgy cikáztak, mintha az ég is írni próbálna, Anna véletlenül megérintette a hold vésetet. A fiók halk kattanással kinyílt. Bent egy levél volt, kézzel írva, sárgult papíron: „Aki ezt olvassa, az képes látni azt, amit mások nem. Ne félj a sötétségtől – ott lakik az igazság.” Attól a naptól kezdve Anna másképp látta a világot. A könyvek suttogtak neki, az árnyékok meséltek, és a hold minden éjjel új történeteket rajzolt az égbe. Nem érdekelte többé hétköznapi élete, a könyvtár lakója lett. És csak olvasott, olvasott… Elfelejtette az otthonát, a szüleit, a barátait. Nem evett, nem ivott. Lelkében eggyé vált a könyvekkel. Fogytak az olvasatlan könyvek, velük együtt a lány is, sápadt arcára a végtelen idő mély barázdát szántott, hajába ősz szál vegyült. Egyre türelmetlenebbül és gyorsabban olvasott, mintha attól félne, hogy kimarad életéből valami fontos.

Egy nap belázasodott, ólomsúlyként nehezedett rá tudása. Többé nem látta az élet szépségét, minden hamisnak, csúfnak tűnt szemében. Az életet büntetésnek, a halált megváltásnak tartotta.

Volt barátja meglátogatta. Nem szívesen fogadta az érkezőt, mindent, amit nem olvasással töltött, felesleges időpocsékolásnak tartott. A látogató megdöbbent a felhalmozott könyvek, a szanaszét dobált tárgyak láttán. Kérlelni kezdte a házigazdát, hogy egyen pár falatot, és menjenek ki a szabad levegőre. De az tiltakozott, és távozásra szólította fel vendégét.

Visszatért a könyvek birodalmába. Keresett, kutatott minden könyvben, gyakran ellentmondásba ütközött, és ez még inkább olvasásra ösztönözte. De nem találta meg egyik könyvben sem az IGAZSÁG-ot az élet értelméről… Egy esős reggelen a háza előtt összegörnyedve találtak rá. Már nem élt. Jobb kezében görcsösen tartott egy papírfecnit. A halottkém ujjai közül kifeszegette, és elolvasta. Ennyi volt ráírva: az élet a halált várja, a halál az életet.