PRÓZA A megérzés (javított)

A megérzés

Hajnali háromkor ébredt, mintha arcul csapták volna. Megmosakodott, otthoni öltözékbe bújt. Vasárnap volt. Laptopján megnézte az időjárásjelentést, majd lomhán visszatette a helyére, és azon törte a fejét, hogy most mit csináljon. Szeme a tiszta, de gyűrött ruhákra tévedt. Nagyot sóhajtott, elővette a vasalódeszkát, beizzította a vasalót. Közben kigondolta, hogy ha végzett, meglátogatja a szüleit, de korai lett volna még elindulni hozzájuk. Végül végig feküdt a kanapén. Elbóbiskolt, a telefon csörgésére riadt fel. A szülők szomszédja volt a vonalban. – Siess haza, meghalt apád! – mondta. A lány felpattant, mint akit fejbe vertek, zsongó fejjel rohant a szülői házhoz. Magában rimánkodott, hogy az egész csak rossz tréfa legyen. Haza érve meglátta a mentőautót. Biztosra vette, hogy apja még él. A bejárati ajtóval szemben volt a szoba. A nyitott ajtón át meglátta a fotelben összezsugorodva ülő, zokogó anyját. Tehát igaz a hír! Elsápadt és sírva fakadt. A mentős hozzálépett, és a fülébe súgta, hogy most az özvegynek van szüksége gyengédségre, vigaszra. A lány az anyjához sietett, és szomorúan átölelte. Majd a földön fekvő, lepedővel letakart test mellé kucorgott. Óvatosan felemelte a szemfedőt. Hosszasan nézte apja nyugodtnak tetsző arcát, majd biccentett egyet, mintha azt mondta volna: igen, ő az apám.
A mentősök távoztak. Szinte ezzel egy időben megérkezett a háziorvos, aki közölte, ha hamarabb hívnak a beteghez mentőt, az még élne. Mintha arcul csapták volna a lányt. – Létezik megérzés! – futott át fejében a gondolat. És ettől még szomorúbb lett.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-10-15 09:09:51
Utolsó módosítás ideje: 2025-10-15 09:09:51