Vártalak
Vártalak.
Tizenöt évesen életem első randevújára. Ott a folyóparti árnyas fák alatt a viharvert pad szélén illedelmesen ülve. Fehér blúzban, sötét rakott szoknyában, csak ici-picit magas sarkú szandálban. Hullámos hajam tincseit előre húztam kicsit, azt hittem úgy nagylányosabb vagyok. Idegesen gyűrögettem a zsebkendőm a kezemben. Féltem. Féltem és mégis nagyon vártam, hogy megfogd a kezem, érezzem a közelséged. Nem tudtam birok-e megszólalni, vagy csak nézek rád. Féltem, hogy könnyes lesz a szemem. Álmodtam már "rólad". Álmodtam, hogy magadhoz ölelsz. Álmodtam a csókodról, arról, hogy izmos testedhez ölelsz és én megismerem a szerelmet.
Vártalak, de TE nem jöttél.
Vártalak.
Az alkony lenyugvó fényében, az üres lakásunkban, mikor Apám-Anyám Angliába utazott. Vártalak, mert a tizennyolc évem már követelte a beteljesülést. Vártalak. Egy fürdőköpenyben miután két órát áztam az illatos fürdősókkal teleszórt kád vizében. A tükör előtt néztem magam meztelenül. Féltem, hogy kicsinek találod a melleim. Féltem, hogy nem elég formás a fenekem. Féltem, hogy alacsony vagyok. És féltem a pillanattól amikor meztelen öleljük egymást és NŐVÉ válok és TE FÉRFIVÁ. Féltem, de akartam a pillanatot.
Vártalak, de TE nem jöttél.
Vártalak.
Apás szülést akartunk. Azt, hogy TE ott állj mellettem a szülőszobában és fogd a kezem. Letöröld arcomról az izzadságot. Rám mosolyogj, én visszamosolyogjak és elmúljon a fájdalom. Akartam, hogy lásd a gyermekünk születését. Lásd a vérző testem, halld az első sírást. Akartam, hogy a kezedbe adják életünk értelmét és én hálásan nézzem az erős férfit aki értünk él.
Vártalak, de TE nem jöttél.
Vártalak.
Vártalak, ott a kórházi szobában, mikor az élet összeroppantott és a démonok martaléka voltam. Vártalak, amikor "abból" a világból visszahoztak és én is élni akartam. Vártalak, hogy kezed megfogjam és rád bízzam magam. Vártalak, hogy belőled merítsek erőt.
Vártalak, de TE nem jöttél.
Vártalak.
A lélekharang halk hangjára lépni melletted, beléd kapaszkodni, hogy elviseljem Apám elvesztését. Annak távozását aki nekem a legdrágább volt és én neki a legkedvesebb lánya. Egy-egy szál rózsával a kezünkben állni a sír szélén, Veled átélni amit talán nem is lehet. Temetni azt aki az örök életet érdemelte volna. A válladra hajtani a fejem és zokogni. Hozzád bújni, a biztonságba, a szeretetbe, a megértésbe.
Vártalak, de TE nem jöttél.
Vártalak.
Vártalak egy hosszú életen keresztül. Vártalak minden pillanatban. Hittem, hogy jössz - mert Téged vártalak. Hittem, hogy eljön az a pillanat amikor magadhoz ölelsz és én magamhoz ölellek. Hittem, hogy az életem a tiéd és a Te életed az enyém. Tudtam, hogy ennek így kell történnie.Mert minket egymásnak teremtett az Isten.
Vártalak - és eljöttél.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-11-22 18:01:22
Utolsó módosítás ideje: 2016-12-23 14:24:32
