Harcaink romjain

Hiába törtem hát kívánságcsontokat,
hasztalan vártam hullócsillagot,
csak a sírás szépíti már az arcodat,
kívül-belül csont és bőr vagyok.

Tolvajként lépek be melléd,
hogy ne riasszam zavart álmodat,
de nem, ez már nem figyelmesség
csak lelkiismeret vagy a bűntudat.

Bántlak, tudom. Nincs rá mentség,
de tudd, hogy jobban fáj nekem
(bárhogy törik is a szentség),
hogy bántásod már nem élvezem.

Látom, egyre kisebb helyre fekszel,
hogy elkerüld kétperces vágyaim –
mégis beléd szeretek most, még egyszer,
letűnt harcaink romjain.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-02-03 08:58:03
Utolsó módosítás ideje: 2016-02-03 08:58:03