A múltat nem szabad elfelejteni



A múltat soha nem feledhetem,
mert átélhetném újra betegen
a háborúkat, forradalmakat,
éhséget, verést, hazug szavakat,
élhetném a tisztelendő urak
lenézését és a gyalogutak
rejtélyes, poros kacskaringóját,
mikor a külvárosokon jár át
a mezítlábas proletár gyerek,
apjának vitt levest és kenyeret,
s nézi, hogy kormos arccal és kézzel
naponta hogy habzsol, szinte kéjjel
ebédet, éhségével versenyben,
hogy lábadt könnybe mindig a szemem...

Majd a tanulás, mindig ötösre,
elvágta a számat a csorba bögre,
aztán a verés, hol az apámtól,
máskor az izmos, durva diáktól,
éhezés, fázás, évről évekre,
kiosonni a tiszta rétekre,
az önemésztő karikázások,
tornaórákon vesszőfutások,
mindezekkel tanulni keményen,
orromból minden nap folyt a vérem,
bekenve a foltos, tiszta inget...
Felnőttem, mint a gaz, mindenkinek,
vagy talán mindenféle senkinek.

Száznyolcvan centis ötvenkilósra,
szegényen és jó tanulósra.

2014. december 23.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-01-07 11:12:46
Utolsó módosítás ideje: 2015-01-07 11:12:46