Forgatókönyv dramaturgia nélkül





Valami forgatókönyv ez, mihez nekem kellene
dramaturgiát szabni, de tehetetlen vagyok,
a múltidőbe hiába kapaszkodok és keresek
valami állandót, hiszen a pillanat
mindig hozhat új és új varázslatokat,
amikkel egymást (lehet az is: önmagunkat)
lepjük meg, aztán megfut a szó, a való
megbúvik a hazudott igazban, ez lenne jó?

Valahol a pengeélen táncolni izgató
és egyben megnyugtató, ha megússzuk,
aztán meg bámulunk bele a világba,
tágra nyitva szemünk - de hát mindhiába
mert látni csak lelkünkkel tudunk, holnapra
talán a tegnappá vált mánk is szégyelljük,
csak éjsötét magányunk tudja: szerettünk!

(Négy sor közhely lehúzta már a normális
szószövést, vagy ennyit még elbír a kritikus
befogadó képesség? Érdekel egyáltalán?)


Nem forgatókönyv ez, hiszen a pillanat
nem ismétli újra a mát, de teremt újat.
Kin kérjük számon a hazudott tegnapot?
(mit a fellobbanó tűz lángja álmodott)

-megint közhely, de néha kell az, szembe-
röhögni magunkat-

"Miként őrizzük meg azt a vágyott csodát,
mi tőlünk függetlenné vált, de önmagát
bennünk élte, bőrre égett érintéssel,
testtel, vérrel, egymásban hitt öleléssel.
Ígéret volt szónk: a világgal megküzdünk,
mert éjsötét magányunk tudja: szeretünk."
(by ermi)

Szent trágyagörgető skarabeusok, tényleg
istenek voltatok, vagy csak a mézsörtől
részeg Nílus-partiak csócsálták nevetek?
miközben a saru lekopott fekete lábukról
és szakadás következett be a lapjára
forduló föld tányéron, aztán meg az Ararát
is úszott a csőtörésben.

(engem elzavart Noé, bár paraszolvencia ellenében
jó pár mocsok megbújt a bárka mélyén -és nem vitte
ki őket a huzat-)

Kissé mozgalmas életedre milyen penitenciát
szabjak ki? talán térdelj elém és gyakorlatban
ród le bűnbánatod, s meglátod ez is van olyan,
mint bármelyik régbe dobott sorszámozatlan
hús-vér bábú miket drótokon rángattál magadra.
Igaz én korcs vagyok, mint Quasimodo, de
majd rángatom közben a harangot, hogy ütemet
adjak ínyednek.

Unom a betűket, szókká csak kényszeresen állnak
össze, híg a kötőanyag, szétfolyik az egész trutymó,
rímek tolakodnak, most is "holláré halihó",
egyszerűen néha undorító ha megszólalok,
kussolni kellene, de képes vagyok rá? vagy csak
mondom a magamét mint imamalom kelepelek,
(kinek nem mondtam még, hogy: - gyűlöllek?)
tudok én hazudni, és jobb az ellenség mint a barát,
a leégett tűz után a füstölgő zsarát
csipi a szemem.

(utolsó közhely - rágódj rajta,
vagy dobd az egészet a kukába).





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-08-27 15:03:46
Utolsó módosítás ideje: 2014-08-27 15:03:46