Esti kép

Megjöttem, vállamon ücsörög az este
ki kíváncsian néz az ablakszemekre,
hol a halovány  fény  üvegen át szökik,
de nem jut messze csak a rózsatövig,
a fekete árnyék  ott  ölébe kapja
és semmivé sorvad  ragyogó szalagja.

Vén kémény fölött száll a tűzhely sóhaja,
mit az égre nyögött a parázzsá lett fa,
komótosan kúszik, sálat fest  a Holdnak,
majd szétterül lassan csillag takarónak,
de rúgják magukról a vacogó fények
és teste lesz a füst a Tejút kövének.

Zúzmara üldögél a kapu kilincsén,
mint csillogó lakat  kis világom kincsén,
tenyerem rázárom és benyitok halkan,
deres járda lapján meg-megnyikkan talpam,
az ajtón belépve: apró lábak vágtán,
és lányaim cukrok testem hajló ágán.

Átölelve mindazt, ami engem várhat
lelkemben futófény: igazi varázslat,
fellegeket, füstöt, búbánatot és kínt
az öröm űzi el, a gond bár rám legyint,
hogy majd kora  reggel  bőszen kopog nálam,
nem bánom csak este kincseim találjam!








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-12-20 19:33:04
Utolsó módosítás ideje: 2013-12-30 11:16:03