A szalkai állomáson

Furcsa vidék ez
és furcsa gondolatokat sugall
a kínzón lassún döcögő
vicinális itt, a periférián.
Zöldre festett vidék,
szíjakra hasított földek
teremnek a holnapra alig
valamit.
Furcsák az arcok,
sötéten is sápadtak,
ők azok,
kik a semmire tapadtak.

Rozsdás síneken fut a megkésett idő,
pusztulásra ítélve a tehetetlen erő.
Bűnt nemzett a szegénység,
levegőt venni is vétség.
Csak a szerelem szökkent szárba,
s hozott ártatlan purdékat világra                              
(és ítélt halálra)

A ma gúnnyal figyel,
a fénysorompó
tilosat villog.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-06-28 07:32:37
Utolsó módosítás ideje: 2013-06-28 08:44:46