Mégis: te (diákszerelem)
Addig nem engedted, hogy közelebb jöjjek —
egy
karnyújtás mindig elválasztott tőled.
Az a nyári este. A ránk borult égbolt.
Az elérhetetlen akkor, ott: enyém volt.
A hajad illata. Fény a pupilládon.
Hitetlenkedésem. Beleborzongásom.
Én rontottam el, és te voltál, ki hagytad;
karnyújtáson belül tűnhettem pimasznak,
mert
határtalanul bizonytalan voltam:
tudni akartam, a
határ nálad hol van.
Ott volt, hol gondoltam, de azt nem sejtettem,
hogy átlépnem rajta jóvátehetetlen
– bűnnél is több – hiba. Így kerültem újra,
immár véglegesen karnyújtáson túlra.
Esdeklés hiába. Majd árulás, ármány,
hogy egy szatellit a bolygóról leválván
önmaga pályáján keringhessen végre.
S mégis: te löktél a csillagközi térbe.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-10-12 16:19:23
Utolsó módosítás ideje: 2012-10-12 16:20:55
