Ősz: ultramarin kékben

... egyszerűen megmarkoltam hűtlenül magára-hagyott, hollótustól szennyes nádtollamat.
Vele akartam lenni!
Akit, amit egyszer megszeretünk, az tudtunk és beleegyezésünk nélkül, örökös
társbérletben
nálunk marad.
Mire észbe kaptam, a toll fölém kerekedett. Papírt rendelt maga alá és... rajzoltunk fát,
itt-ott még levéllel. Gyötört avart, mitől elrabolta üdéjét a sebtiben és alattomosan támadó
hideg-zord idő... Kaszálatlan rétet, házsort; ahol tábla hirdette minden második házon,
hogy:
'Hitel - átvállalással - Eladó!'
Utoljára rákerült, oldalra egy csipkebokor, ami szerencsére , még nem lángolt.
Feltámasztottam - távolabbról nézegettem; ahogy kell!
Nem komponálatlan! - állapítottam meg engedékenyen.
Tónustalan ugyan, hiszen lavírozatlan. Színtelen. Pontosabban: csupán ultramarin
Valahogy mégis a máról, az idei őszről szól -

Prózavers

2009. október





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-22 16:59:07
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-07 07:13:58