Anyámhoz

félek, anyám elmegy a madarakkal,
pedig marasztalom szebbnél szebb szavakkal,
és ígérek neki álmot, mesét,
hogy minden reggel megfogom kezét,
ügyetlen imát, amit érte mondok,
ha fújja a szél, hát a szélnek rontok.

bevallom neki, még kisgyerek vagyok,
olyan, mint azok a furcsa angyalok,
kik törött szárnyakkal a földön járnak,
és örökké zuhannak, de sosem szállnak,
csak mennek kékesőben, vaslámpák ködében,
igen anyám, az vagyok, én vagyok középen.

és ha egyszer neveden szólít az Úr,
öklöm az égbe, így minden csillag meglazul,
hulljon le egy, mert nekem kacagtál,
kettő, mert ha vert az éhség, enni adtál,
a harmadik azért, hogy nem lettem szolga,
hulljon mind, előtted sorba, meghajolva.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-19 19:42:24
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-20 00:14:31