A kisbíró

Úgy emlékszem, csak szombaton dobolt,
amit mondott, az mind egyforma volt,
a dobverője szórta a szigort,
s amit mondott, az mind egyforma volt.

Az egész utca együtt vétkezett,
és életed közhírré tétetett,
a félkör állt, a derék nem hajolt,
a félkör állt, a derék nem hajolt.

S mint parazsat a szürke-szép hamu,
úgy födte el a törvényt a falu,
a pörgölős hang sorsot darabolt,
s a padlásról a csönd is visszaszólt.

Mi rossz örömmel fölvertük a port,
az utca sarka langyosan dalolt,
és papolta a rávett kisbíró,
hogy neked se rossz, ha másnak se jó

A konokabbja kikezdte a sort,
hogy fordulhasson, visszaaraszolt,
valami ősi ösztön bújt elő,
és mentették, ami még menthető.

Én ismertem a dobos öreget,
csak kántálta a rámért szöveget,
kilencszázötven rossz pár éve volt,
kilencszázötven rossz pár éve volt.

Nekem új játék volt e furcsa rend,
mert őriztem az égi végtelent,
s még tudtam, hogyan kékíti az ég
az Isten minden apró örömét.

Hány éve múlt és mi sem változott,
a dob helyett most billentyű kopog,
a Földön csak egy kisbíró dobol,
s a meztéllábtól most is száll a por.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-23 08:51:22
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-23 08:51:22