lehámoztad rólam a világot
magadról is ledobtad
a hétköznap nyűtt köntösét
egymás fényébe burkolódzva
nem láthat minket csak az ég
szemed selyemkékségébe nézve
enyém a széles végtelen
hangod barna bársonyán ringva
nem is kell több nekem
az ég az csak ki figyel látod
irigyli fényeinket
- pőrén ahogy az Isten
megteremtett minket -
