sosztakovics (végl. verzió)
Házak hideg omladékán állsz,
fejed a felhők felett,
füledben olvadt érc,
és véred lassan pereg,
akár a homok.
A sovány szél
templomkaput csapkod.
Titkosírást tanulsz,
cserépszilánkokra jegyzed naplód.
A fekete sivatag egyre nő;
a zeniten belefeslik az égbe,
ahogy megaláztatásod kezdődik:
itt, életed színén,
önmagad árnyéka lehetsz csak.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-02-24 19:32:39
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-24 19:32:39
