Szívzárvány

Kényszer-e, hogy part folyókat tartson,
szeliditsen tengerárt, dagályt,
vagy épp a víz, mi örök kényszert érez,
ne lépje túl föld-szabta határt?

Ládikában megfér rút és szép is,
bár másként csillan rajtuk már a szem,
másnak kincs az arany, zafír, gyémánt,
nekem hamis gyöngyön babrál a kezem.
Én nem cserélném talmi csillogását,
túlerősek már a gyökerek,
nem érik gyönggyé porszem kagyló nászán,
de néha villan még a képzelet.

Az idő nagy úr. Ám az elme 'mi vezérli.
Nélküle hiányozna jövő és a múlt.
Mindig többet ígért, mint mire futotta.
Lassan felemészt,
akár oszladozó dögöket a kút.
Nincs újrakezdés. Hiába jön tavasz,
a régi törzsből hajt ki újabb ág.
Mégis szép, hisz lombjai közt fakad
madárdalban új szenvedély és vágy.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-19 10:37:27
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-20 07:50:41