sosztakovics
Házak hideg omladékán állsz, fejed
a felhők felett, füledben olvadt érc,
és véred lassan pereg, akár a homok.
Gyere velem, én sem megyek sehova –
ez motoszkál benned, közben a sovány szél
templomkaput csapkod. Titkosírást tanulsz,
cserépszilánkokra jegyzed naplód. Egy fekete
sivatag egyre nő; a zeniten felfeslik az ég
drapériája. Megaláztatásod kezdődik:
Kelet-Európában mindenki önmaga árnyéka.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-01-31 20:47:35
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-31 20:47:35
