A hajónaplónak
A gyermek viking álmából sarjadó idő
utolsó kvarcával a szívemben hátra,
előre, majd szélbe fordulok, kinövő
kölyöknyi alak, kozmikus vágyakozásban.
Tisztelem a vihart, hideg permet önt el,
s mint gyilkos robbanás, úgy dördül a vásznam.
Ezüsttel telített folyó ömlött itt el,
egy üressé vált ablaknál állva láttam.
A közös kincs közös elveszettségből lett,
a legendás hullámverésből
klónozott szerelmi gyöngy-rendjel.
A Szibilla jóslata szerint akit illet
már porképlet a jósnő nyíló tenyeréből.
Így egy klastromra hagyom a kegyes kincset.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-08-12 14:06:43
Utolsó módosítás ideje: 2011-08-12 14:06:43
