Az utolsó szó joga

Lassan megfojtanak a magam köré rakott falak,
mert csiszolatlan kőlapokat faragtam az érdes szavakból,
és elharapott félmondatok véres habarcsát köptem rájuk,
hogy felépüljön verseim új Babilonja szám keserű sarából.
Tudom, én sohasem lehetek költő, a káosz megszállottja,
mivel ami felvillan, ami meghódításra vár, azt látványosan
nem lehet megközelíteni, ezért gőgöm ingoványába elveszek.

Valami hiányzik, talán egy szó, a káprázatként feloszló lényeg,
bár csalóka lángjai beleszülettek szemeimbe, de hiába ha
még eszméletlenül heverek, s mire felocsúdok csak a semmit
markolom, és mindig mélyebb, távolabbi rétegeibe süppedek.
Olyan ez, mint amikor a halálraítélttől megtagadják az utolsó
sóhaj jogát, torkába az örökkévalóság vágyott rongyát tömik,
hogy néma sikolyával dörömböljön a feledés rettegett falán.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-31 02:13:42
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-31 02:13:42