Kétszáz az egyben (Azt mondják, naponta kétszáz érintésre van szüksége egy embernek)

Először a kabát,
rég nem fázom,
hideg ez a bolygó,
a rámfagyott öleléseket
megszoktam,
mint kardigánom,
biztonságot ad,
bár nincs mit félnem,
nincs bennem szemérem.
Ezek úgyis közterületeim,
mint a város terei.
Bárki szemembe nézhet
vagy megfoghatja kezem.
Mintha egy szökőkút vízébe
nyúlna bele olyan hideg
Gyapjúszoknyám alatt
érzem, ahogy kezed
siklik fölfelé harisnyámon,
combomon elidőz,

ez magánterület,
fűre lépni ugyan szabad,
de határvonalamon túlra
még te sem láthatsz,
minden leengedve
egy mély kútba, a káva
ólomtetővel lezárva,
Tilos terület. Nem érhetsz
csak a kötőszövetig,
sérülékeny vagyok,
nem tudok se ellenállni
se magam megvédeni.
Megkésel tekinteted,
tégedvágyás vérlemezkéitől
vörös lett minden,
mint a szív
a Valentin-napi léggömbben.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-13 16:25:45
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-13 16:25:45