Platónnak

- apa! – hallom, a havas csúcsról szól fiú,
fölérzek, merről jő pontosan a hang –
oly ismerős, akárha belülről jönne;
sietek máris, de ki szólít? s engem?
hisz tucatnyi férfi hallja köröttem
épp ugyanezt, s figyel föl, ahogy én – apa! -;
de más hangzott, másként, másnak, egész: APA –
egy ideát hívott, aki szólott – nem te,
nem én vagyok a megszólított; nincs veszély,
nem én kellek, nem te, aki semmi több, csak
ilyen vagy olyan apa; dicsekvés szava
szólt; fenn a dombról még magasabbra kiált:
- APA, figyelj, bárhol vagy is, én már fönn,
s nem félek szánommal lezúgni a völgybe,
a hegyről a hóba’, le a latyakba –
FIÚ kiálthatta így, s én – hol – az apa.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-12-19 14:10:31
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-19 14:10:31