Elvakítottan
Megfordult burkában az éj,
a lét nyüszít, sír, behálóz.
Bolyhos fényt sző a holdkaréj
minden kutyaugatáshoz.
Menteném a menthetetlent.
Lázadok. Nincs elég erőm
tavaszt álmodni idelent
avartűzben ősz delelőn.
S várni, csak várni. Akármit
vet elém koncnak a holnap,
cserébe űz és szorongat
játszani színlelt vakságot.
Hiába, ki hajnalt látott,
hite Istenig világít.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-11-16 17:22:13
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-16 17:22:13
