Ébredés előtt
minden képkockám kiégett,
karcolt, serceg,
míg apám (aki sohasem alszik álmomban)
elkeni a dermedt hajnal száját.
öt hasáb fával,
senki nem sejti, én mi ellen harcolok.
A
nem meghalni akarás,
vagy halni nem, meg akarás,
ismeretlen módon,
de azért
dolgozik bennem.
hálósapkám kicsapom, lehet az aprót beleszórni!
a sárga álomkönnyeket
most a lábam közül kinőtt ormánnyal
belefújom
egy kékeszöld kerámiába...
(és látni vélem is’ a mester keze nyomát)
meg volt ilyen már nem egyszer műdarab,
saját életem zártkörű kiállítás megnyitóján
a túlkorára való tekintettel
mindent olyan idegennek találok,
pedig apám segíteni akar, még ötöt dob,
mintha a fizikai hő hatással lehetne erre köröm alá fagyott
agyreszelékre
minden
MINDEN
megint konstatálom rutinból a megannyi nyilvánvalót
a kémiát, az elemeket,
lepörgetem a listát
az ember sorsa nem a szenvedés,
így nem éri meg élni,
ha jóra gondols,z jó leszel, jól leszel,
lélegezz,
a létezésnek nincs jelentősége, nagy kárt sem okozhatsz,
az ismeretlentől való félelem, egy genetikailag hibásan kódolt ösztön
…
és igen!, a száradt nyál is eltűnik a szám sarkából,
a műsorzárás hangyáin túl,
lassan,
csapkodni kezdi sápadt homlokom
a kifutott filmszalag,
én meg befűzök egy újat,
persze előtte még, legalább háromszor elcseszem a rutinmozdulatot.
mert én így szeretem!
dúdolom magamban, hogy
- én így szeretem!
így szeretek mindent, ahogy van.
"…lehetsz ma Te az első boldog gondolatom"
rögtön ébredés előtt
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-11-14 13:38:47
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-14 13:38:47
