Havasokban



Sápadt hegyre bámul a fenyvesek serege,
hol napsugár fest pipacsot a bérc arcára,
lelkembe csend szökik s andalgó béke
- elenged a zord világ szorító magánya. -

Szinte röppen pilláim alól éhes tekintetem:
zöld tűágról csillogó hópelyhekre ül,
majd lámpa sárga láza az ablaküvegen
csábítja,  végül a tó bíbor jegére kövül.

Szél borzol gyér hajamba- érintése jég-
fedetlen kezemnek udvarol csókjával a fagy,
indulok, de a Havasok képe íriszembe ég
-  összeforrunk-, mint a pihenés s a pad.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-20 21:20:11
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-20 21:20:11