Majd Pécsett

rozsadszín város

súlyos kabátban emberek
vastag barna kesztyűm
öleli tenyeremet

hozzád indulok

térdig gázolok
az avarban
nem nézem
merre lépek
egy elhanyagolt
parkban
padokon
régi
bevésett emlékek

rád gondolok

majd állsz előttem
fölém magasodsz
jeges homlokod
piros orromra
hajthatod

két ölelkező kabát

eszembe ötlik nagyanyám

s ahogy
tekinteted
átolvad
barna szemembe
örök jelet égetsz
a két kabáton keresztül
a lelkembe

nagyanyám is ezt tette





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.