Betonesõ

habarcsot terít a szél. silány,
sietve tákolt beton födém
torlódik talpam alól fölém.
az elkoptathatatlan hiány

résein át szürke íz csöpög.
mérőedényként állok, telek,
határon túl. az osztás felett
túlcsordulnak a fáradt körök,

a középpontok kihullanak.
belőlem torzul el a világ.
szennyes szürkéjén a pirkadat

úgy hasal mint elgázolt gyerek.
szeme végtelen messzire lát,
és olvassa az ítéletet.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.