Fátyolosan, ridegen hull reám az emlékeső.
Álmatagon peregnek a múlt sárguló képei.
Az emberek matt-sziluettek, arcukat sem látom.
Merengő arcomra barázdát szántottak éveim.
Egymást keresztezték sorsunk rideg, kusza útjai.
Most öncsapdámba esve megadón, kínzón szenvedek.
Miközben lelkemen átszitál a meddő boldogság,
A mindenség idő-labirintusában elveszek.
