Kedves Barátném!


Hosszú-hosszú dalok
bolyonganak bennem Hozzád.
Elveszett napok kiáltanak értem az időkön túl,
s elmém meg-megtorpan,
visszaérez a múlt ringó gyümölcsei felé:
szerelem ez, halkult, lázától legyengült,
de élő, balzsamos érintésű szerelem még.
Lopni e kegyet, hogy mint virágok illatából
májusi szél szakít harmóniát,
úgy vágyom én is e kellemet még mindig
egy-egy pillanatra magaménak tudni.
A lélek borzong belé, ha villanások
tűhegynyi mámorában felcsap,
valósággá lesz egy megélt pillanat a mában.
Elém térdel s megmosakszik
tisztaságunkban az emlék,
s mi, boldog ölelkezők: lám,
messze-messze egymás tudatától és lététől
bennem újra egymásra lelünk.
Hiányzol?
Soha nem hagytál el egészen.
Szeretni nem pillanat műve,
az az örökkévalóságnak szól.
Olykor kiröppen lelkem,
Isten tudja, milyen szárnyakon,
ki győzött néki lebbenő hitet és akaratot varázsolni,
de nyugton nem marad :
megkeres képzelt világomban Téged
s Hozzád simul...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.