CSEND A DOLGOK LELKE

CSEND A DOLGOK LELKE

A jelent én oly csupasznak szántam: amilyen.
A múlt utódja, jövő őse rábámul az elmenőre,
dátumot kever, s ha azt tudná legább: mi zajlik.
Csend a dolgok lelke s így az emberé –
egy elkevert és újraosztott kártya,
hogy gömbfejével többet tud egy nyárfa is,
mint akár (kibicként) bárki társam.
Hogy volt, mi volt, kinél, miféle vágyak?
Valameddig mentek fák – azóta dacból: állnak;
s a nyüzsgés filmjét köztünk levetítik:
unják – majdnem úgy, mint én is tenném:
hogyha ember-lenni végre elfelednék;
tisztán tudnám: ki voltam egykor, s holnap
mi lesz a szánalomnak újabb tárgya: voltja.

Sosem találsz a mának méltó társat,
mi színesebb és duzzadóbb, mint épp ez,
meg harsogóbb és fényesebb szivárvány,
miről tudnád: nem volt, nem lesz – mert épp ez.
Egy hang, mint szál a gyöngyöt összefűz,
e hanggal keltél, jársz, bealkonyulsz;
végtelen vagy: mai napnak gömbje
átbökve-fűzve – határtalanul.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.