Csavargó remény


Itt hagytál újra.
Sötétszürke alkony lett megint,
s én kongó magamba bújva,
szomjazom a színt.

Itt hagytál újra.
A világ súlya feszül a vállamon
leheletem szálló ködként kifújva,
vergődöm a zátonyon.

Itt hagytál újra.
Lelkemre döbbent csend ül,
ahogy a magány hegyén lép a csúcsra,
ugrani készül.

Itt hagytál újra.
Remegő pilláim között a fény,
hunyorgó világítótorony, hogy találj az útra
s ments meg, te csavargó REMÉNY!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.