Õszi utánérzés-féle

(Hommage a Verlaine)

Szívem kedve
a rőt csendbe
belehull,
és valahol
zsongva dalol
az a húr,

jajong sután,
száz év után
ugyanúgy,
s tompán, fájva
a bús tájba
besimul.

S ha rámhull már,
őszöm múltán,
hűs lepel,
fájni kinek
fog majd, minek
fájni kell?







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Palócföld, 2003/KNK