Egyszemélyes tömegsír

Tudom el kell döntenem, honnan-hová megyek,
talán sorstalan emberek élére állok,
és táncolok monoton ha lomha dob pereg.

Míly kár, hogy dárdát vagy íjat már nem kaphatok,
csak önmagamnak tákolt deresen szíjat, s
kiszabott negyven korbácsnyi önsajnálatot.

De ropjuk mi csendesen plebsek és pogányok,
lángtalan tűznél áldozzuk utolsó lovunk,
vére borunk, s láncból kovácsolt poharunk
röhögve előre gyártott acélkurgánok.

Vagy csak harangok ezek mik reánk szakadtak,
kötele nyakunkon, -jaj dél ne legyen soha-
de ha kell fojtson föld, ez az édes-mostoha,
tán' egy egyszemélyes tömegsírnyi megmaradt.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.