csak habzó állóvíz (reflexiók V.)

Töredezettségem a hajvégeknél kezdődik.
Dadognék is, mentségem lehet, hogy nem beszélek.
Lábujjaimmal sem sikerül ceruzát fogni, kavicsot,
bár illegetik magukat előttem más lehetőségek.
Rövidebb léptekkel, de igyekszem
egyre messzebbre kilőtt nyílvesszőid után.
Nem találom őket a nyirkos farakások közt,
az aljnövényzet szövevényében.
Mire odaérnék, megfordul ez a kimásolt erdő,
lehullnak a céllövöldék nyereményei.
Hátat fordítok, visszaindulok.
Most oly messzire célzol,
hogy végre eltalálod a szembejövőt.
Átnézel fölötte, míg megkerüllek.

Leszállok sorozatos kis poklaimba
a mindig utolsó végállomáson.
Addig utazom, míg ezt már zenére,  
és az újdonság varázsa ellenére is könnyedén.
Gazdagabb leszek minden kilakoltatással.

Hordj föl a pincékből.
Áttetsző darabjaim nemespenész takarja,
és nyálkát izzadnak a hideg,
kormos falú áldozófülkék.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-01-23 15:41:59
Utolsó módosítás ideje: 2020-01-23 15:41:59