|
(utolsó oldal)
ebéd után az asztalnál bajuszt kezdtem rajzolni a nőkre, utána az újsággal kergettem a macskát, hogy azonnal köpje ki azt, ami a szájában van. a lányom elment a nagyanyjához gazolni. ezért gyantázta a lábát? örült nagyon, mert ünnepnapos és
órabért kap. én a gyárban már nem,
de nem panaszkodom:
még célozgatnak a férfiak.
a bőröm szép, jóllehet
minden irányban kitöltöm
a rendelkezésre bocsátott teret.
de nem szégyellem.
tegnap a nyelvem hasonlított
egy félbevágott eperhez,
amikor a lányom tangáján
a lyukakat öltögettem.
az apja is eszembe jutott:
letépné róla ezt,
a lába közé ékelődő cafatot.
persze hogy elhagytam:
a fenekemre azt mondta,
olyan mint a nagyanyja búbosa.
(kemence a seggelyuka!)
sokat sírtam ugyan, és a macska
feküdt velem a paplan alatt. de a rántott tököt se szerette, persze hogy elhagytam. csak a hús kellett volna neki. egyszer, amikor kettesben voltunk, „tökpanírozóst” akart játszani. nem mentem bele, hisz kiderült, ő se tudja igazán, hogy az mi.
(új oldal)
most írok, mint rég, unalmamban. az újság szélén: vasárnap. szaporodnak ákombákomjaim, sári tanítónőnek. öt gyereke született, nemrég tudtam meg a harmincéves találkozón. tegnap kimentem a partra, a tisza háta reszketett, mint az enyém,
amikor a volt férjem, a második
találkozáskor gyufából kirakta
a kocsma asztalán a nevem,
majd házat csinált belőle.
utána minden nap kijártunk a laposra
horgászni. nem szerettem igazán
megfogni a kukacot, de érte
élveztem is. ő meg sok halat fogott,
később a nunimat nem voltam hajlandó.
a lányunk tizennégy évesen csupasz volt,
mint amikor született.
egyszer az apja megkérdezte, miért
vagyok vele. hallgattam, mert nem tudtam,
de utána jobban szeretett.
kurvára nem értettem.
különben nem haragszom rá.
itt hagyott nekünk mindent.
a címermétyhenjével meg majd él,
ahogy puffan. a macska is kurva, most hozzám dörgölődzik. előtte mindig a férjem ölébe ült.
hát az biztos, hogy pista nagyon férfi (volt) úgy. de úgy, mint ahogy a pisztoly pisztoly, igazán csak egy célra jó. skálázásnak hívta, amikor én. azt szerettem,
(általánosban az énekkart),
(új oldal)
bár mindig épp a dallas alatt… és szandink olyankor még soha nem aludt.
a szakmunkásba jártam, amikor anyám azt mondta, miután átfutotta verseim: nőköltők nincsenek, tanultál egyről is? hát, azért én beküldtem a népszabadsághoz párat. emlékszem,
a bélyegen babits mihály képe volt.
nem tetszett a bajusza miatt. a versei
sem a suliban. nem értettem.
anyámnak bejött az a szőrös fickó,
akivel csak elment. de itt hagyott
nekem mindent, a lakást, a bútorokat.
nem panaszkodom. még búcsúzáskor
azt is mondta a szia után: ne felejts el
írni, de címet nem tudott.
harminchét volt, én tizennyolc.
mostanában úgy éreztem:
a magány nem is csak tízemeletes.
ezért megyek el?, edgar
talált rám a társkeresőn,
ötvenhatos szülők fia.
szandi még nem tudja
itt hagyok neki mindent:
a lakást, a bútorokat, az új hűtőt.
sok ruhám is, amit hordott. téli cucc nem kell floridában természetesen nem vagyok hülye. tavaly nyáron kirepültem hozzá. edgar elvitt mindenhová. magyarosan főztem neki, és hát, minden nap kaparásztam a nunim körül a borotvával. olyan szép volt és minden, mint szeged. lehet mégse
(Próbáltam Bradley Hand ITC betűkkel feltölteni a szöveget, de nem lehet.)
|
