Háború...

sohasem érhet véget a háború
mert nem a fegyverek letétele
jelenti azt hanem a béke megélése

képtelenek vagyunk jól élni
nem tanította meg senki csak
gyanakvón figyeljük egymást

az ablakok zárva függönyök mögött
nehezebb a lélegzet lassúbb a mozgás
a gondolat elkerüli a beteg testet

elrejtőzöm emlékedben béke
visszavágyom a fegyvertelenségbe
óhajtom a csendes elmúlását a harcnak

belém fojtott indulataimat karanténba
zárom a soraimmal együtt olvasok
a sorok között immár több évtizede

megvetés helyett magvetést szeretnék
látni szántást árokásás helyett
magcsereprogramokat nevető arcokkal

megtanultam várni túlélni akár belehalva
gondolatokba érzésekbe akaratokba
szándékokba a rögvalóság gödreibe

most már nem akarok semmit hidd el
a tudás vagyok szerezz meg magadnak
álmodj rólam akarj engem mindig

ha elfordulsz a fény elől még jó ideig
egy fényes korong vakítja el a valóságot
ez a korong is én vagyok kedves

apa voltam apa lennék apa aki soha
sem jön vissza a háborúból
csak hogy szépen emlékezzetek rám





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-05-26 10:49:36
Utolsó módosítás ideje: 2023-05-26 10:49:36