Partvonal
Elképzelem a lenyugvó Napot,
és az árnyékodat,
amit örökre itt hagyott.
Az iszapos és sötétedő tavat.
Elképzelem,
hogy benne vagy.
Elképzelem bőrödet,
a bőrödön ruhádat:
szemtelenül állsz,
miközben szenvtelenül áznak.
Aztán egy buborékból
kiemelkedik a sziget,
amire az ember csak
egyvalakit vihet.
Belököm csónakod,
és bámulok utánad.
Felgyújtom a szélben
integető nádat.
Füstöt és ordító szirénákat
képzelek el végül,
üszkökre felkelő Napot.
Nyarat, mikorra szálló épül,
és befutja száradt
falait az üveggyapot.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Prae 2018/1,
Feltöltés ideje: 2019-01-07 16:52:00
Utolsó módosítás ideje: 2019-01-07 16:52:00