DOKK

	V. Szabó Mátyás
	SÉTA (2023)
	A lakótelepekre nehezedő beton, a beton római önteltsége, a szenvedély, hogy kétezer éve próbáljuk beton alá temetni a földet, és utak rácsával fojtogatni, miután lemondtunk az utak céljáról, és alig figyeljük, hogyan változnak az útszélen zarándokhelyek, feszületek és hirdetőtáblák, hogy az örökös boldogságot ígérő ikonok melyik arca van éppen fölül, hogyan csapong felszín a mélymag körül. Azt mondják, a középkori szántóvetőnek beletört volna a szekértengelye, ha nem igazítja a római utak kerékvágásába, ezért minden szekér igazodott, és az újabb utakba római nyomot koptattak- később lovaskocsik alkatrészeivel tervezték meg az első vagonokat: a sínek tengelytávolsága is római mértékű, és mert vasúton kellett szállítani, hogy átférhessen az alagutakon, a nemzetközi űrsikló segédrakétáját is római kerékvágásba szabták. Rómát tehát a Földön túlra is magunkkal visszük, és valószínűleg változatlan cézári eréllyel fogunk az ismeretlen ellen fenekedni, ha nagyobb, csellel, ha kisebb, akkor erővel fosztjuk ki, még annyira sem mérsékelve magunkat, hogy a zsákmány hosszabb ideig tarthasson, és felsózzuk a földet, ne jusson utánunk másnak- oszd meg és uralkodj, a kocka el van vetve az agytekervények római kerékvágása szerint. Lila, sárga, lazacszínű és cirmos homlokzatok tolakodnak az út mentén, tükörsima üvegpanelek mellett házak klasszicizáló hungarocelldísszel, békétlenkednek túlharsogni az utcát, felidézik az önkény makacs elzárkózását, a célok nélküli lehetőségek csömörét, mert mi mindent lehet: tarka mediterrán térkövet és francia sövényt, barokk kovácsoltvasat, bádogtetőzet-költeményt, a téglafalra betont utánzó vakolatot vagy a betonfalba téglát utánzó nyomást, budoárt, esetleg olcsó gipszputtóval és fagytűrő rózsával római kertet berendezni a Román havasokban; még soha ennyi lehetőségünk a tévedésre nem volt- milyen más lehetett a természet kerékvágása szerint építkezni, amikor egyféle fa volt elérhető, egyféle mész és egyféle kátrány, kevés és drága festék, és oka és súlya volt minden formának és színnek, minden házban a vidék rendje és zamata hajtott ki- ha szándék nem is, de szükség összefogta a képet. Néhány lakótelepen a gyalogutakat nagyon magas tervezői asztalról húzták meg, olyan magasról, ahová csak a rossz tanácsadók hangja ért föl: ezek a járdák gyakran kikerülnek egy-egy mezőt a tervrajzon kétségkívül jól kinéző vonalak és szögek tetszetős elrendezéséért- később a lakók kitaposták maguknak a legcélszerűbb, nyílegyenes ösvényeket a fontos helyek között. Ahol menni érdemes, ott sokszor lábnyomokba lépünk, de szükség is van ránk tovább taposni az utat. Egy ilyen ösvényt már elkezdett benőni a fű. Lecsupált gesztenyefához vezet, aminek régen- ahogyan a cukormázas mese mondja- olyan zseniálisan görbe, földig hajló ágai voltak, hogy egész nemzedékeknek a játszótere lett: a fiúk rajta tanultak bátorságot először, és ha megcsúsztak az ágon, a leányok, akik addig csúfolták csak az égbetörő versengést sebüket gyöngéden bekötözték, a sátoros lombban rejtőzött rengeteg első csók, később már páros monogramként nyíltak ki a kérgen; de aztán valaki leesett nagyon magasról, eltörte a karját, és a fát veszélyesnek nyilvánították, végül levágták az ágait. Talán így öntjük ki kultúránkból a nagy elbeszéléseket, régi szokást és hitet: fürdővízzel a gyereket. Ha szemben megyek az emberekkel, az arcukat látom. A mimika kerékvágásai mögött, a lila, sárga, lazacszínű és cirmos homlokzatok mögött, a levagdosott ágak forradásai mögött ott van az a különleges hópehely, akinek megígérték az utak célját; mintha ez lenne legbelső lényegünk, pedig az utak csak Rómába vezetnek, Róma meg utakba. vakreflexióval megjelent: https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/keseles-kessel-v-szabo-matyas-verse-modor-balint-vakreflexiojaval.html

Publikálva: Litera.hu, 2023 06.24