|
Az iskolaajtókból hangos diáksereg
nagy zajjal lép elő, van aki nevet,
lökdös, hátbavág, folyamatosan beszél,
sok az élmény, minden óra kalandok sora,
zsibongva folyik szét, ami a termekben még egész,
most alkotórészeire hull és elindul haza.
Így különböző irányból a gyerekek,
hátukon batyuk, benne könyvek, füzetek,
előttük, utánuk én, átlépve utakon, tereken,
hazaérkeztünk. Családdá lettünk újból,
amit a reggel szétparancsolt, a tevékeny
délután ismét helyére rakta, darabjaiból.
Beszélgettünk. Telt az idő, vártuk az anyát,
ki új munkahelyen élte első napját.
Idegenekre nyitott kilincset, ismeretlen környezetbe
lépett, figyelt és figyelték mindenféle szögből,
faggatta, elemezte kíváncsi szemek kereszttüze,
mit hogyan csinál, serényen bír vagy kidől?
Megérkezett. Felénk lépett és mi odafordultunk,
tolakodott nyelvünkre vallató szavunk.
Ekkor a gyerekek közül az egyik,
hátulról előzve lekörözte időkérő ébredésünk,
mit sem bánva, hogy elébünk tolakszik,
kinevezetlen önkéntesként sorolta helyettünk.
Hogyan telt napod, az új hely milyen,
örömmel fogadtak, mentél merészen?
Tudtad a munkát, bére elég, vagy sok és jó?
A gyermekre néztem, amíg a válasz érkezett,
forogtam magamban, mint örvényében a folyó,
lehúzva a kérdést, amit a véletlen elém vetett.
Ki tudja, mi adhat a kisebb szájába sokszor
lényeges dolgokat, melyekre a tapasztalt másképp gondol?
Kitöltött bizonyítványok sem tudnak többet,
a sorok közé vesszőt, végükre pontot nyomni,
otthagyni vagy kézbevenni a közénkesett követ,
mit csiszolással javítva lehet újra elrontani.
Okosat a véletlen is mondhat. Fiatalt és felnőttet
összekötnek, szorítanak hasonló keretek.
Bár támogatnak hullt évek fái alól
szedett élmények, mást én sem tehetek,
mint átnézve egymás mellett szaladó autóinkból,
röplapom kidobom, s rajta a felülírt üzenetet.
Neked milyen volt? Jó a hely
ahol élted és éled életed? Kérlek, felelj.
Barátságos védett terasz, napsütötte övezet,
vagy ablaknélküli börtön, megalázó kaloda,
biztonságban vagy a fagyban kint álltad a telet,
jó volt hozzád az élet, vagy mostoha?
A kor ahová születtél, a rend,
mit nyújtott feléd és neked,
békét, egymásra épülő napokat? Kínált munkát,
munka után pihenőt? Ígéret után, adott?
Vagy kivetkőzve harácsolt, hirdetve demokráciát,
magad szavaztad másra a hasznot, magadnak robotot?
Ennivalód az egyforma napokra
jutott elég? Mekkora volt adagja?
Vagy nézted reménytelenül míg mások
a falatot szájukba tömködik, s lested, mint
gazdáját a horpadt hasú eb, csontot ki dob,
ha egyáltalán dob, vagy bosszúsan rád suhint?
Hogyan fogadtak? Feléd fordulva,
barátságos, illő köszönést mondva?
Örülve új társuknak, összehúzódva
készítettek számodra jó helyet?
Vagy amíg préselted magad nyomakodva,
gáncs, szitok, rúgások közt telt el életed.
Mutattak bevált ügyes fogásokat
önként, vagy megkeresésük rád maradt?
Ha tanítottak, a tudást hogyan forgattad,
helyükre a dolgok könnyen kerültek-e?
Vagy ellened sűrűn összefogtak, végére nem érve
mikor minek, s az egésznek értelme van-e?
Sokan mentek eléd, vártak tömegek?
Vagy még szülő, nevelő, rokon sem jutott neked?
A munka közben és után, akikkel találkoztál,
derítettél-e zord arcokat, ápolva beteget, javítva
tárgyakat, gondolatokat, mely tiedtől rosszabb talán,
vagy magadnak kapartál, kevésre valamit, elégre többet?
Kaptál szerelmes hívást, dalokat, üzenetet,
ejtettek ládádba illatos levelet?
Ha hívtak mentél? Ha mentél jólesett?
Osztottad bőven a szerelmed, vagy kimérted,
egyáltalán volt-e mit kimérned? Akinek jutott
kérte vagy rabolta és mondta, még maradj?
Kór betegség nyom, ki tud attól súlyosabbat,
mint az elénkeső napok közül kikeresni a jobbakat.
A fizetségből, kevéstől a sokig, kosaradba
mit veszel? Vannak céljaid, a célokhoz akaratod,
akaratodhoz erő, társak hite, hit másokba és önmagadba?
Pénz, szenvedély, tudás, harc, mi volt a dolgod?
Nyitvafelejtett csapomból folynak a kérdések.
Elzárom. Ne ítéljenek senkit önelégült görbe jelek.
De az utolsó egy, mielőtt még lehull,
gyorsan újrakérdem életed és a kort.
Ülj közénk, neved is mond, mielőtt elröppen
meséld el történeted, neked milyen volt?
|
