|
Valahol, egy távoli levéltárban, a meghatározhatatlan
hajszínű kutató megismeri megfigyelésem történetét.
Elvonulnak előtte a véget nem érő hivatali
munkanapok. A huszonnégy perces ebédidők, végig
nem szívott cigaretták, ki nem mondott vallomások.
Amíg én álmatlanul forgolódom az ágyon, addig ő
kezébe veszi a megsárgult iratokat, az ügynöki
jelentéseket, a lehallgatási jegyzőkönyveket.
Megtudja, kivel találkoztam, vagy beszéltem telefonon,
kitől kaptam levelet.
Kik voltak a barátaim, és kiket szerettem. Elhaladnak
előtte a ki nem használt lehetőségek, a "mi lett volna,
ha" galaxisból, a lehetőségek univerzumából.
Ő nem ítél, csak tárgyilagosan megállapítja : ez és ez
történt. Nem érdekli, szent voltam-e, bűnös, vagy csak
áldozat. Elhaladnak előtte a nők, fehér ruhában,
akiket csak virtuálisan szerettem,
és rögtön utánuk az áruló barátok.
Fáradtan megdörzsöli szemét, amikor a végére jut.
"Megint egy élet, megint egy elszalasztott lehetőség."
|
