|
Mint kakukkos óra őrült kattogása,
mint hajszálerekben dübörgő
gramofonének sírása,
olyan volt minden napom,
lábujjhegyen lépkedtem,
finom aranylapon,
leszakadt rólam sárcipő s kabát,
téved ki azt hiszi,
csak engem érhet vád,
amiért annyit vártam,
könyörögtem, kértem,
vagy csak reméltem,
hogy egyszer eljön értem,
mint öröknaptárba vésett igazság,
mint borús kedvet felváltó vigasság.
|