NAPLÓK: Árny a fényben Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 11:07 Összes olvasás: 9422| 38. | [tulajdonos]: Furcsa szerelem | 2018-01-28 22:09 | Furcsa szerelem
Túl az első házasságod harmadik évén. Éretlenül. Tapasztalatlanul. Vágyakkal teli. Megtanulni, hogy millió gyönyörűszép lány él a világon, és napról napra több hagyja maga mögött azt a különös tizenéves állapotot, amit egykor te is, és vág neki a nagy kalandnak, hogy szeressék és becézzék. Fölfogni azt, hogy valamiért versenyezned kell. Megtanulni, mennyivel több esélyed lehetett volna arra, hogy művész légy, ha gazdag értelmiségi családba születsz. Megtanulni, hogy nincs semmi, amit igaznak fogadhatsz el, csak múlékony, átmeneti igazságok, amelyek megfelelnek a pillanatnak, a helynek és a lelkiállapotnak, amelyben vagy. Megtanulni, hogy a szerelem soha nem válhat valóra, mivel akiket csodálni lehet, elérhetetlenek. Megtanulni, hogy csak azért akarod őket, mert lehetetlen. Sóvárogni egy ellenkező nemű szervezet után, amely felfogja és érvényre juttatja a gondolataidat és ösztöneidet, ugyanakkor bebizonyítani azt, hogy nem vagy olyan, mint a legtöbb hím, aki úgy imádja a nőt, mint egy szexgépet: lehetőleg jó kerek melle legyen és megfelelő nyílása a vaginán: mint egy kifestett játékbabát, akinek jobb is, ha nincs más gondolat a csinos fejecskéjében, minthogy megfőzze a vacsorát, és jól lakassa őt az ágyban is, egy nehéz, 8-5-ig tartó hétköznapi rutinmunka után.
A történethez hozzátartozik, van egy színjátszó csoportotok. Sülve-főve együtt. Mindig csak együtt. A közös alkotásnál nincs is szorosabb kapocs, mely egybekovácsolja a különféle egyéniségeket. Az egyik rajzolni, festeni tud, ő lesz a díszletes, de ha megrajzolja a figurákat, öten-hatan másztok végig zokniban a földön a nagy ív kartonlapon, hogy az ő tanácsai szerint kifessétek a különböző figurákat. Van, aki irodalombarát, és vannak elképzelései arról, hogy hogyan lehet mozgatni embereket a térben, ő lesz a rendező. Van, aki kiválóan fogalmaz, érti a szövegösszefüggéseket, ő lesz a dramaturg, hogyha elétek kerül, mondjuk egy farce, kellőképpen tudja meghúzni a szöveget, hogy ne fussatok ki a rendelkezésre álló időből. Ketten gitározni tudtok, hát ti vagytok a zenészek, ti írjátok a dalokat a darabokhoz. Mivel egy csoport vagytok, és együtt lélegeztek, ugyanarra a srófra jár az eszetek, egyúttal mindegyikőtök színész is.
Akkor még nem tudtad megfogalmazni, ma már érted, hogyan szövődhetnek ezekből az együttgondolkodásokból szenvedélyes szerelmek. Emma Kálmánba, Feri Marcsiba bolondul bele. És Gyöngyibe pedig ketten is szerelmesek vagytok. A két gitáros fiú. Te és Miklós. Hamarosan kezdődnek a bonyodalmak. Mint a legidősebbtől, Feri tőled kér tanácsot, hogyan kerülhetne közelebb Marcsihoz, mert akárhányszor közeledik hozzá, Marcsi mindig húzódozik előle. Marcsi azért keres meg, hogyan tudná leépíteni Ferit, mert már az érintésétől is undorodik. Csak kettőtök között nincs vita: közted és Miklós között. Miklós sóvárogva nézi Gyöngyit, Gyöngyi sóvárogva néz vissza Miklósra, ám az egyik próba után mégis te kíséred haza a lányt. Séta közben beszélgettek, majd váratlanul felé fordulsz: – Gyöngyi, én szeretlek! Már az első előadás sikere után is azért pusziltam végig a lányokat, hogy neked is adhassak egy puszit! – mondod. Gyöngyi néz rád nagy kerek szemekkel. Nem szól semmit. – Szeretlek! – suttogod most már a fülébe. – Én is szeretlek! – mondja szemérmesen ő is, egy kis szünet után. Csókolóztok. Mélytüzű szemébe nézel. Számodra, azóta képzeletben mindig így tükröződik vissza egy női szemben a másik nem iránti testi vágy. Hazakíséred őt. Fölötted teli hold és legelésző csillagok.
Az egyik nap Miklós meghív a lakásukra. Határozott egyéniség. Tőle tanulod meg, hogy két férfinek hogyan kell kezet fognia. – Légy férfiasabb! Ne csak nyújtsd a kezed! Nem vagy te buzi! Nyisd ki a tenyered! Így ni! Szorítsd meg a kezem! – folyik az illemtanóra, melynek örülsz, hiszen a családban nem találsz, többek között erre sem, tanítóra. Azt hiszed, Gyöngyiről akar veled beszélni. Nem. Meg sem említi a nevét. Lemezeket hallgattok: Abbát, Boney M.-et. Miklós egy francia ágyon alszik. Az ágy szorosan egy hófehérre meszelt fal mellett áll. A másik oldalon, körülbelül egy méternyi távolságra két szekrény, melyeknek a hátulja néz Miklós ágya felé. Megkérdezed, miért így rendezte be a szobáját. – Szokom a magányt! Semmi luxus! – mondja kesernyés rezignáltsággal. – Ha lefekszem, nem látom csak a falat, a plafont meg a szekrények hátulját. Olyan ez, mint egy börtön. De hiszen, börtön az egész életünk! – teszi hozzá. És ebben maximálisan egyetértünk. Ebbe a börtönbe vagyunk mi bezárva. Az önmagunk börtönébe. Fejenként két üveg bort iszunk meg aznap este. Meglehetősen kapatosan nyúlunk el az ágyon.
Tudom, hogy Gyöngyi mikor és merről jön haza a munkából. Őszinteségemet, tiszta szívűségemet, naivitásomat mi sem bizonyítja jobban, hogy egy alkalommal úgy megyek elé, feszített, büszke apuka-mellkassal, tolva Lillámat a babakocsijában, hogy megmutassam neki, életem másik nagy szerelmét! Gyöngyi nézi, nézi a csodálatos kis teremtést. – Nagyon szép! – mondja, majd hirtelen arra hivatkozik, ne haragudjak, de neki most nagyon sietnie kell egy helyre, pontosan három órára várják. Ezt követően aztán, sohasem mondja nekem, hogy szeret, sőt kimondottan elzárkózik az elől, hogy kettesben találkozzunk. Egy idő múlva úgy hallom, Miklóssal járnak.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
