NAPLÓK: Árny a fényben Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 04:31 Összes olvasás: 9416| 20. | [tulajdonos]: A szerelembe voltam szerelmes | 2017-10-31 01:33 | Előre is elnézést kérek tőled olvasóm, hogy életem frivolabb részleteivel terhellek tégedet. Tudod, olyan dolgokba mászom bele, melyek bevallása, álszent világunkban szinte majdnem képtelenség, vagy éppenséggel teljesen lehetetlen. Ha kíváncsi vagy rá, elárulom neked, az irodalomban a legkitárulkozóbb személyiséget számomra Jean-Jacques Rousseau testesíti meg a Vallomások című önéletrajzi kötetében (irodalmi munkássága mindig is nagyobb hatást tett rám, mint a filozófiai, talán még A magányos sétáló álmodozásait sorolnám ide). Casanova könyve, a Szökés az ólombörtönből című, őszinteségében össze sem hasonlítható Rousseau monumentális munkájával. Ugyan részletesen beszámol a hódításairól, de semmit ki nem ad a legbensőbb titkairól. Rousseau nem volt nőcsábász, de a Vallomásokból mindent megtudhatsz egy magányos, vagy majdnem magányos ember legeslegbensőbb gondolatairól.
Nos, akkor kezdem az apai ősökkel. (Előre le kell szögeznem, nem teljesen ütöttem rájuk, sajnálom, ha ebben csalódást kell okoznom neked!) Apám apja hentes- és mészáros mester volt. Mint a mestereknek általában akkoriban, nekik is volt szolgálójuk. Számomra, de még apám számára is ismeretlen nagyapám, italos, nagyvérű ember volt. Képzelj el egy nádfedeles házban egy fagerendás mennyezetű szobát, amely alatt fekvőalkalmatosságul egy igazi régi-régi intarzia berakásos támlájú, széles családi ágy szolgált. Balról a nagyapám, középen a nagyanyám, és jobbdalról, jobboldalról meg egy fiatalka szolgálóleány feküdt. Néha éjszakánként, mikor a nagyapám úgy gondolta, hogy a nagyanyám már az igazak álmát alussza, átmászott a nagyanyámon, és minden lelkiismeret furdalás nélkül koitált a szolgálólánnyal. Persze megkérdezheted, hogy honnan tudom én mindezt. Hát a nagyanyámtól. Szegény ott pihegett középen, még a lélegzetét is visszafojtotta, annyira sokkolta a dolog, hogy megszólalni sem mert. Csak nekem, unokájának mesélte el majd’ ötven év múltán. Tény, hogy a nagyapám huszonhét éves korában halt meg egy szifiliszes fertőzés és egy alkoholos állapot miatti tüdőgyulladás (részegen kifeküdt a hóra!) okozta heveny állapot következtében. Ült a fotelben, karjaiban a fia, az alig egy éves apám, és egyik pillanatról a másikra költözött át az örök vadászmezőkre, egyszer csak lehunyta szemét, alig tudták lefejteni karjait az egy éves csecsemőről. Talán még csak annyit, a nagyanyám a halála napjáig kijárt a nagyapám sírjához.
Apámnak már eleve benne volt a vérében a kurvázás. Anyámat többször, túlontúl is sokszor megcsalta, anyám ezért öngyilkos lett negyvennégy esztendős korában. Húsz év korkülönbség volt közöttünk. Néhány hónap és betöltöm a hatvanötöt. Ma már elmondhatom (szerepcsere), úgy érzem, mintha ő lenne az én gyermekem. Színházból hazatérve a párommal, én vágtam le őt a fürdőszoba gerendájáról. Akkor tanultam meg ugatni. Négykézlábra álltam, próbáltam élesztgetni a padlóra fektetett anyámat, akinek elhagyott, erőtlen testét jómagam hoztam ki ölben a szobába. Hiába való volt minden kísérletem. Próbáltam nyüszíteni, de nem jött ki hang a torkomon. Aztán mégis! Olyan vakkantás szerű ugatás. Később, mikor már elszállították, persze halottaskocsival, a mentősök értesítették a temetkezési vállalatot, az ágyban fetrengve átéltem azt a bizonyos józsefattilai állapotot: „cigány vagy”! Önkívületi állapotban voltam. Az is lehetséges, hogy lekurváztam őt, amiért itt hagyott engem félárván ezen a kibaszottul lehangoló, végtelen számú alpáriasságra csábító sárgolyón. Apám természetesen újranősült. Egy pesti nőhöz kötötte az életét. A fél házat eladta a fejem fölül. Persze folyt tovább a kurvázás! Egy alkalommal, mikor Mezőhegyesre látogatott hozzánk, azzal traktált, hogy tisztában vagyok-e azzal, hogy manapság mennyibe kerül egy nő Pesten?! Nem tudtam, de nem is érdekelt! Dühös voltam apámra, akit közel a hatvanhoz, még mindig ilyen szarságok foglalkoztattak! Persze ötvenkilenc éves korában ő is önkezével vetett véget az életének. Rám csak a gondot hagyta, hogy honnan a fészkes fenéből vegyek én három gyerekkel a nyakamban annyi pénzt, hogy eltemetethessem! Mindegy, megoldottam. Nyugodjék békében! Ő is!
A nagyapámból meg az apámból, bennem inkább csak a nők iránti vágy, na meg a tisztelet maradt. Nem idegenkedtem én sohasem a szexualitástól (viszont az is igaz, hogy naplót sem vezettem hódításaimról – tény, hogy sem én nem fizettem, sem nekem nem fizettek szerelemért soha!), de engem inkább az úton levés érdekelt! Igen, persze a nő is, de százszor inkább a hozzá vezető út! Déry Tibor (a mára szinte már elfelejtett írónk!) vallotta meg egy interjúban, ha öt percig is, de az utolsó kurvába is szerelmes volt, anélkül sosem ment volna neki a szeretkezés. Nos, ezzel valahogy így voltam én is! De ha már szót ejtettem Déryről, nem hagyhatom ki abbéli véleményemet sem, hogy ma is tanítani kellene őt, legalább az Ítélet nincs-et, meg a Képzelt riport egy amerikai popfesztivál-rólt, jóllehet nem a legjobb művei. Igaz, mindjárt eszembe jut egy anekdota is a személyéről. Mikor Örkény és Déry egy alkalommal összekapott, Örkény mérgében a következőt vágta Déry fejéhez: „Tudod mit, Tibor?! Legyen belőled kötelező olvasmány!” (Pfú, még egy ilyen kemény mondatot! Egyenlő az elátkozással!) Szóval, szerelmes típus voltam. Nem tudom, jól ábrázolom-e akkori önmagamat, mikor azt mondom, én szerelmes voltam minden velem szembejövő szép lányba, szép asszonyba. De csak ennyi! „Ártatlanságomat” mi sem bizonyítja jobban, mint mikor néhány hónapos kislányomat babakocsiban tolva mentem udvarolni éppen aktuális „szerelmemhez”, mert szerettem volna megmutatni neki őt, az addigi legszebb „alkotásomat”! Mert tudod, kedves olvasóm, én komolyan vallom, hogy az ember legszebb alkotása az ember, még akkor is, ha nem feltétlenül osztod ezt a véleményemet!!! Kell-e mondanom, hogy milyen „sikereket” értem el én az effajta „hódításaimmal”?! Aztán meg a lebukásaim, melyek között említhetnék neked például hozzám írt, zsebben felejtett szerelmes leveleket, vagy mondjuk éppen a postaládához előbb érkező feleségem rácsodálkozásait, a számára idegen nők által címzett postai kupertákra. Összegezve: életemben mindig is fontos szerepet játszott a szexualitás, de ha jól belegondolok, én tulajdonképpen mindig is a szerelembe voltam szerelmes!!!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
