NAPLÓK: Árny a fényben Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 07:54 Összes olvasás: 934611. | [tulajdonos]: Bacon és Nietzsche a szerelemr | 2017-09-07 23:35 | Már megint a jó öreg Bacon! Esszéibe bele-beleolvasva (a jó bor itatja magát, de vigyázz, hamar fejbe vág!), az embert olykor olyan megvilágosodás éri, mint mikor a Hold helyet cserél a Nappal. A quattrocento egyik legkiemelkedőbb angol filozófusáról ugyanakkor aligha állítható egyértelműen, hogy túlságosan pozitív véleménnyel volna a nagybetűs szerelemről.
„A színház többet köszönhet a szerelemnek, mint a való élet. Mert ami a színházat illeti, a szerelem mindig témája a komédiáknak, s hébe-hóba a tragédiáknak: az életben sok bajt okoz, hol szirén, hol fúria formában” – írja mindjárt „A szerelemről” című esszéjének bevezető soraiban.
Majd Epikuroszt böki oldalba következő mondatáért: „Satis magnum alter alteri theatrum sumus – Elég nagy látványosság vagyunk egymásnak” … „… mintha bizony az embernek, aki mennyei és egyéb nem nemes dolgokon való elmélkedésre teremtetett, nem volna más tennivalója, mint holmi apró bálvány előtt térdepelnie, önmagát imádva, ha nem is (mint az állatok) a száj, hanem a szem rabjává válva, amely pedig magasabb célokra adatott neki” – vélekedik.
Hozzá kell tennünk, Bacon a tudomány embere. Megfigyel, tanulmányoz, kísérletezik, boncol, rögzít. Magát a halálát is kísérletező szenvedélye okozza: azt akarta bizonyítani, hogy egy hóval tömött tyúk húsa tovább eláll (milyen igaza volt!), eközben azonban meghűlt és ebbe később bele is halt. Úgyhogy tőle bizony ne várjuk a szerelem kontrolálatlan tömjénezését.
Hanem tessék csak figyelni a megfigyeléseken alapuló, a pszichológia tudományát megelőző kristálytiszta gondolatait: „… nem volt még önhitt ember, aki olyan képtelenül sokra tartotta volna magát, mint a szerelmes imádottját, így hát igaz a mondás: Senki sem lehet szerelmes és bölcs egyszerre. Nem csupán idegeneknek, hanem szeretteinknek, sőt annak is feltűnik ez a gyarlóság, akit mindenekfelett szeretünk, kivéve ha a szerelem kölcsönös. Törvényszerű ugyanis, hogy a szerelem jutalma vagy viszonzás, vagy titkolt, benső megvetés” – mondja. Milyen fontos figyelmeztető szavak ezek az önmegismerés, a sorozatos csalódások elkerülése szempontjából.
Esszéjében kifejti még: „… a harcias férfiak rabjai a szerelemnek; azt hiszem úgy vannak vele mint a borral, amelynek úgyszintén rabjai: a veszélyek általában gyönyöröket kívánnak kárpótlásul.”
Végül így zárja a szerelemről szóló értekezését: „A hitvesi szerelem nemzi, a baráti szeretet tökéletesíti, a léha szerelem ellenben elzülleszti és lealjasítja az emberiséget.”
Mintegy háromszáz évvel később hasonló következtetésekre jut a magát kalapáccsal filozofáló gondolkodónak hirdető neves német filozófus: Nietzsche A vidám tudomány („la gaya scienza”) című művében: „A legvilágosabban … a nemek közti szerelem árulkodik a birtoklásra törekvésről: a szerelmes feltétlenül egyedüli birtokosa akar lenni az általa megkívánt személynek, és éppoly feltétlen hatalmat kíván annak teste, mint a lelke fölött, azt akarja, hogy csak őt szeressék, s a másik lélekben ő lakozzék és uralkodjék legfőbb és legkívánatosabb lényként.” … „– Nyilván akad itt-ott a földön a szerelemnek olyasféle folytatása, amelyben két személynek ez az egymást bírni való sóvárgása valami új sóvárgásnak és birtoklásvágynak adott helyet, egy fölöttük álló eszmény közös, magasabb rendű szomjazásának: de ki ismeri ezt a szeretetet? ki élte át? Igazi neve: barátság.”
Semmi sem indokolja, hogy lemondjunk emberi létünk talán egyik legcsodálatosabb, legnemesebb, legmeghatározóbb élményéről, a szerelemről. Van azonban egy jó magyar közmondás: „Nincsen rózsa tövis nélkül.” Hogy minél kevesebb tüske horzsolja testünket, lelkünket, éppen ezért érdemes figyelembe venni Bacon és Nietzsche szerelemről alkotott véleményét is.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|