NAPLÓK: Árny a fényben Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 20:32 Összes olvasás: 9465| 37. | [tulajdonos]: Hraballada | 2018-02-06 14:41 | 1914 tavaszán látta meg a napvilágot Brünnben, mikor már küszöbön állt az első világháború. Születésének napján az újságok jelentős politikai eseményről tudósítottak: II. Vilmos német császár Triesztben találkozott Ferenc Ferdinánd főherceggel. A német birodalom arra készült, hogy egy alkalmas pillanatban próbára tegye hadiszerencséjét.
Hogy ki volt, vagy inkább kivé lett ez a vöröses színben játszó, ráncos bőrű, öklömnyi csecsemő?
„…bohóc vagyok tehát, tréfa mester, mesélő és házitanító éppúgy, miként önmagam nagy lehetetlenítője, besúgója, névtelen fenyegető levelek írója, a semmitmondó híreket lehetséges preambulumnak vélem önmagam alkotmányához, melyet egyre csak változtatok, amivel sosem leszek kész, egy könnyedén felvázolt árnyék skiccében gigantikus építkezést látok, bár csak egy rég beomlott gyermeksír az, ifjúságtól vemhes öregedő úr vagyok.. az önvilágámítás Akadémiájának levelező tagja…”
Igen, ez ő, a világ- és önvilágámító tanonc, majd mester, a nagymenő, Hašek földi helytartója, a fedettpályás bajnok, Bohumil Hrabal, a Sörgyári capriccio, a Gyöngéd barbárok, a Levelek Áprilkának és más egyéb világhírű művek szerzője, aki érettségi után a prágai Károly Egyetemen jogot végzett, de jogi végzettségét egy nymburki jegyzői irodában eltöltött rövid időszakon kívül sohasem kamatoztatta. Volt sörgyári munkás, egy fogyasztási szövetkezet raktárosa, vasúti, majd biztosítási dolgozó, kohómunkás, hulladékgyűjtő telep alkalmazottja, majd az S. K. Neumann Színház díszletezője. 1963-tól pedig írásaiból élt.
Halni is úgy halt meg, ahogyan élt. Madarakat etetve lépett ki a bulovkai kórház ötödik emeleti ablakából.
A Földközi-tenger vidékén, amikor az ember az életből az ismeretlenbe indul, általában ünneplőbe öltözik; a nők fölveszik legszebb ékszereiket, mintha valami ismeretlen, fontos személlyel készülnének találkára. Akárcsak ők, az ismeretbe való önkéntes távozás előtt – 1997. február 3-án –, Hrabal is fölvette régi, agyonmosott farmerét.
Hű maradt önmagához; fedettpályás bajnok, az utolsó pillanatig. | |
| 36. | [tulajdonos]: Virág születésnapja | 2018-01-29 11:42 | Édes Kicsi Lányom! Mindenem!
Úristen! Ma lennél 28 éves! Milyen gyönyörű kor! Ha nincs az az átkozott szülészorvos, aki nem engedte, hogy időben megszülessél, hogy már ne legyen széklet a magzatvizedben, hogy ne sorvadjon az oxigénhiánytól a jobb agyféltekéd, most lehetnél virágzóan gyönyörű nő, egyetemet végzett értelmiségi, feleség, egy-két gyermek kiváló édesanyja! Nem így történt, Tündérkém! De imádtalak így is, sérülten, fogyatékosan! Téged másként kellett szeretni, mint a többi csodálatos gyermekemet, te másként tudtál szeretetet adni! Mikor édesanyád elhunyt, te voltál az egyik társam a feneketlen bajban! Volt miért élnem a hétköznapokban, hiszen gondoskodnom kellett rólad, ha elmentem, nyugodtan mehettem el, mert volt kiért, volt miért hazajönnöm! Nekem azóta nincs virágom, kicsi Virág! Gyöngyharmatom! Futórózsám! Violám! Estikém! Apa szépsége! Ahogy te mondtad egy időben: „Apszepi”!!! Kicsi Kincsem, olyan megható voltál, mikor a Nils Holgersson dallamával ringattad magad álomba! Emlékszel?! Már tíz éves is elmúltál, mikor még mindig hintáztattalak karjaimban a Hinta palintára, mielőtt Anyával lefürdettünk. „Inta” – mondtad édesen. És majd’ megszakadt a szívem, mikor már elköltöztünk, és nem volt hely a fürdőszobában, és még mindig mondtad fürdetés előtt, hogy „inta”, és én már nem tudtalak hintáztatni! Virág! Még most is ölellek a karjaimban! Itt érzem izmaimban a vézna kis tested súlyát! Itt érzem az orromban a kisbaba illatodat! Éjszaka néha fölriadok, s már indulnék az elárvult szobádba, hogy betakarjalak! Istenem! Olyan jó érzés volt, mikor a vállamra hajtottad a kicsi buksidat! Mintha csak vigasztalnál! Te másképp adtál örömöt, mint egészséges társaid! Te másképp szerettél! Te a világ egyik legtisztább lelkű kislánya voltál! Virág! Szokom a magányt, szokom az egyedüllétet, de olyan űrt hagytál magad után, hogy még ma is belesajdul a szívem! Születésnapod van, kicsi Gyöngyöm! Tulajdonképpen örülnöm kellene! Ünnepelnem! Helyette sírok! Nem látványosan, pici Tündérkém! Csak a könnyeim peregnek. Csak valami nedvesség csorog végig az arcon! Hihetetlen, hogy mennyit tanultam tőled! Látod, például szeretet, mérhetetlen nagy szeretetet! Egész pici korod óta! Olyan rejtett erőket (most egy pillanatra meg kellett állnom az írásban, zokogok!), olyan, de olyan rejtett erőket szabadítottál fel bennem, soha azelőtt, és most már soha, soha többé nem tudtam/tudok úgy szeretni, míg te itt voltál nekem ebben a Siralomvölgyben! Hadd köszönjem meg neked, még egyszer, Kicsim amit kaptam tőled! (Hiszen a szeretet a legnagyobb adomány, ami a Földön létezik!) Engedd, hogy tovább hintáztassalak gondolatban, hogy furulyázzak neked, sokat, sokat, hogy lássam ovális arcocskádon a fölcsillanó tekintetedet! Engedd, kérlek engedd, hogy soha el ne feledjelek, húsom a húsomból, vérem a véremből! Tudod, Picur, sokáig nem tudtam a furulyát a kezembe venni! Sokáig nem nyílt dalra a szám, a karomat azóta sokkal ritkábban nyújtom ölelésre. Hallgatózom olykor, szól-e a kicsi csörgőd, amivel játszottál még 25 éves korodban is! Apa szépsége, ma még jobban ölellek, még akkor is, ha elcsuklik a hangom, mikor megszólalok! Mondtam már, hogy az ablakod előtt, a fenyőfa mellett, édes kis hóvirág nőtt?! Mikor elmegyek mellette, mindig megsimogatom a kelyheit. Itt vagy te velem még ma is a mindennapjaimban, minden virágban, minden madárcsicsergésben, minden örömömben, minden bánatomban! Elbizonytalanodtam! Úgy szeretnék hinni abban, hogy a halál után is van élet! Úgy szeretném hinni azt, hogy odafönn tágasabb a fürdőszoba, hogy újra hintáztatni tudjalak! Hintáztatni, Gyöngyharmatom! Hogy örömöt szerezzek neked, hogy újra halljam azt a szót, hogy „inta”, amit csak mi ketten értettünk, mint ahogy a szeretetnyelvünket is! Kit érdekel, hogy sokan csak egy fogyatékosnak tartottak tégedet, kit érdekel, hogy szerintük intézetbe kellett volna adnunk tégedet! Ugye, Virág?! Minket aztán, nem! Mi ketten nagyon boldogok voltunk, ugye?! Ugye, ha van odafönn élet, istenke a karjába ölel téged és hintáztat, és te édesen csicserged: „inta”, „inta”?! Ugye, nem felejtesz el Apszepi?! Ugye, mi mindig szeretettel gondolunk egymásra?! Ugye, mi találkozunk még?! Mondd, hogy találkozunk! Csak jelezd! Rázdd meg jobban a csörgődet! Kicsi buksidat hajtsd a vállamra!!! Virág! Én elsírtam az összes könnyeim! Köröttem tengeróceán! Kérlek, várj egy pillanatot, hadd fújjam ki az orromat! Na, most már jól van! Nagyon boldog születésnapot kívánok, Kislányom!!!
| |
| 35. | [tulajdonos]: Furcsa szerelem | 2018-01-28 22:09 | Furcsa szerelem
Túl az első házasságod harmadik évén. Éretlenül. Tapasztalatlanul. Vágyakkal teli. Megtanulni, hogy millió gyönyörűszép lány él a világon, és napról napra több hagyja maga mögött azt a különös tizenéves állapotot, amit egykor te is, és vág neki a nagy kalandnak, hogy szeressék és becézzék. Fölfogni azt, hogy valamiért versenyezned kell. Megtanulni, mennyivel több esélyed lehetett volna arra, hogy művész légy, ha gazdag értelmiségi családba születsz. Megtanulni, hogy nincs semmi, amit igaznak fogadhatsz el, csak múlékony, átmeneti igazságok, amelyek megfelelnek a pillanatnak, a helynek és a lelkiállapotnak, amelyben vagy. Megtanulni, hogy a szerelem soha nem válhat valóra, mivel akiket csodálni lehet, elérhetetlenek. Megtanulni, hogy csak azért akarod őket, mert lehetetlen. Sóvárogni egy ellenkező nemű szervezet után, amely felfogja és érvényre juttatja a gondolataidat és ösztöneidet, ugyanakkor bebizonyítani azt, hogy nem vagy olyan, mint a legtöbb hím, aki úgy imádja a nőt, mint egy szexgépet: lehetőleg jó kerek melle legyen és megfelelő nyílása a vaginán: mint egy kifestett játékbabát, akinek jobb is, ha nincs más gondolat a csinos fejecskéjében, minthogy megfőzze a vacsorát, és jól lakassa őt az ágyban is, egy nehéz, 8-5-ig tartó hétköznapi rutinmunka után.
A történethez hozzátartozik, van egy színjátszó csoportotok. Sülve-főve együtt. Mindig csak együtt. A közös alkotásnál nincs is szorosabb kapocs, mely egybekovácsolja a különféle egyéniségeket. Az egyik rajzolni, festeni tud, ő lesz a díszletes, de ha megrajzolja a figurákat, öten-hatan másztok végig zokniban a földön a nagy ív kartonlapon, hogy az ő tanácsai szerint kifessétek a különböző figurákat. Van, aki irodalombarát, és vannak elképzelései arról, hogy hogyan lehet mozgatni embereket a térben, ő lesz a rendező. Van, aki kiválóan fogalmaz, érti a szövegösszefüggéseket, ő lesz a dramaturg, hogyha elétek kerül, mondjuk egy farce, kellőképpen tudja meghúzni a szöveget, hogy ne fussatok ki a rendelkezésre álló időből. Ketten gitározni tudtok, hát ti vagytok a zenészek, ti írjátok a dalokat a darabokhoz. Mivel egy csoport vagytok, és együtt lélegeztek, ugyanarra a srófra jár az eszetek, egyúttal mindegyikőtök színész is.
Akkor még nem tudtad megfogalmazni, ma már érted, hogyan szövődhetnek ezekből az együttgondolkodásokból szenvedélyes szerelmek. Emma Kálmánba, Feri Marcsiba bolondul bele. És Gyöngyibe pedig ketten is szerelmesek vagytok. A két gitáros fiú. Te és Miklós. Hamarosan kezdődnek a bonyodalmak. Mint a legidősebbtől, Feri tőled kér tanácsot, hogyan kerülhetne közelebb Marcsihoz, mert akárhányszor közeledik hozzá, Marcsi mindig húzódozik előle. Marcsi azért keres meg, hogyan tudná leépíteni Ferit, mert már az érintésétől is undorodik. Csak kettőtök között nincs vita: közted és Miklós között. Miklós sóvárogva nézi Gyöngyit, Gyöngyi sóvárogva néz vissza Miklósra, ám az egyik próba után mégis te kíséred haza a lányt. Séta közben beszélgettek, majd váratlanul felé fordulsz: – Gyöngyi, én szeretlek! Már az első előadás sikere után is azért pusziltam végig a lányokat, hogy neked is adhassak egy puszit! – mondod. Gyöngyi néz rád nagy kerek szemekkel. Nem szól semmit. – Szeretlek! – suttogod most már a fülébe. – Én is szeretlek! – mondja szemérmesen ő is, egy kis szünet után. Csókolóztok. Mélytüzű szemébe nézel. Számodra, azóta képzeletben mindig így tükröződik vissza egy női szemben a másik nem iránti testi vágy. Hazakíséred őt. Fölötted teli hold és legelésző csillagok.
Az egyik nap Miklós meghív a lakásukra. Határozott egyéniség. Tőle tanulod meg, hogy két férfinek hogyan kell kezet fognia. – Légy férfiasabb! Ne csak nyújtsd a kezed! Nem vagy te buzi! Nyisd ki a tenyered! Így ni! Szorítsd meg a kezem! – folyik az illemtanóra, melynek örülsz, hiszen a családban nem találsz, többek között erre sem, tanítóra. Azt hiszed, Gyöngyiről akar veled beszélni. Nem. Meg sem említi a nevét. Lemezeket hallgattok: Abbát, Boney M.-et. Miklós egy francia ágyon alszik. Az ágy szorosan egy hófehérre meszelt fal mellett áll. A másik oldalon, körülbelül egy méternyi távolságra két szekrény, melyeknek a hátulja néz Miklós ágya felé. Megkérdezed, miért így rendezte be a szobáját. – Szokom a magányt! Semmi luxus! – mondja kesernyés rezignáltsággal. – Ha lefekszem, nem látom csak a falat, a plafont meg a szekrények hátulját. Olyan ez, mint egy börtön. De hiszen, börtön az egész életünk! – teszi hozzá. És ebben maximálisan egyetértünk. Ebbe a börtönbe vagyunk mi bezárva. Az önmagunk börtönébe. Fejenként két üveg bort iszunk meg aznap este. Meglehetősen kapatosan nyúlunk el az ágyon.
Tudom, hogy Gyöngyi mikor és merről jön haza a munkából. Őszinteségemet, tiszta szívűségemet, naivitásomat mi sem bizonyítja jobban, hogy egy alkalommal úgy megyek elé, feszített, büszke apuka-mellkassal, tolva Lillámat a babakocsijában, hogy megmutassam neki, életem másik nagy szerelmét! Gyöngyi nézi, nézi a csodálatos kis teremtést. – Nagyon szép! – mondja, majd hirtelen arra hivatkozik, ne haragudjak, de neki most nagyon sietnie kell egy helyre, pontosan három órára várják. Ezt követően aztán, sohasem mondja nekem, hogy szeret, sőt kimondottan elzárkózik az elől, hogy kettesben találkozzunk. Egy idő múlva úgy hallom, Miklóssal járnak.
| |
| 34. | [tulajdonos]: Politikai költészet? | 2018-01-17 18:06 | "A költő a kifejezés művésze. Hivatása az, hogy a benne alaktalanul forrongó természeti erőket, melyeket értelemmel nem lehet megközelíteni, érzékletesen megformálja,
mintegy létezőt teremtve a megfoghatatlanból, s ezzel a roppant munkával véget
is ér hivatása. Ha politikai költészetre vetemedik, két veszedelem fenyegeti. Vagy
néven nevezi, hogy mit akar, s akkor tartalmas, de művészileg lapos és unalmas.
Vagy pedig csak céloz erre, messziről, tétován, s akkor pufogóvá, fráziscséplővé,
jelszavassá válik, afféle dörgedelmes néptribunná."
(Kosztolányi Dezső) | |
| 33. | [tulajdonos]: Miért ne plagizáljunk? | 2017-12-17 18:08 | A feleség verseket olvas, majd kis idő múlva berohan a férje dolgozószobájába:
- Dezső, valami Goethe kiadta a versedet, amelyet harminc évvel ezelőtt nekem írtál! | |
| 32. | [tulajdonos]: Bűn és bűnhődés | 2017-12-13 23:34 | Bertolucci Az utolsó tangója szókimondásával, naturalizmusával kicsit hajaz H. D. Lawrence Lady Chatterleyére. Különbség, hogy itt nincs férfi és nő között társadalmi osztálykülönbség. A durva megnyilvánulás érző lelket takar. Mikor a halott feleségével beszélget, engem kicsit emlékeztet József Attila Kései siratójának egyik versszakára (persze nem gondolnám, hogy Bertolucci ismerné József Attilát!): „Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, ki csal és hiteget!” „Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, mind visszaloptad az utolsó órán!” Mondjuk, ennél azért sokkal durvább a jelenet. A végén, mikor Jeanne lelövi Pault, na az meg amolyan thomasmanni (Márió és a varázsló). Katia Mann Megíratlan emlékeim c. könyvében egyébként megírja, hogy minden ugyanúgy megtörtént a valóságban, ahogy Mann leírta, csak az nem, hogy a fiú lelőtte volna a hipnozitőrt. Az alapötletet az adta a regény befejezéséhez, hogy Mann lánya megjegyezte a cirkuszi előadás végén hazafelemenet, nem csodálkozott volna azon, ha a fiú lelőtte volna Cipollát. (Apró kitérő: Láttam Latinovitscsal a tévéjátékot, félelmetesen játssza Cipolla szerepét. De komolyan! Annyira ellenszenvesre tudta venni a figurát, hogy talán még én is lelőttem volna a végén!) Aztán még egyszer Jeanne és Paul utolsó jelenete. Beugrik nekem Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése is! Szabad-e ölnünk?! Egyetlen erkölcsileg helyes válasz: nem, még akkor sem, ha az uzsorás öregasszony végtelenül káros a társadalomra nézve! Összességében véve: Bertolucci filmje számomra a korai posztmodern egyik kiemelkedő alkotása. Egy kis Lawrence, egy kis József Attila, egy kis Thomas Mann, egy kis Dosztojevszkij, majdnem azt mondtam, hogy remake, de nem, nem utánozza egyik filmet sem, azért kíváncsi lennék rá, hogy az eredetileg négy órás filmből mit vághatott ki Bertolucci. Szóval, nincs új a nap alatt. A posztmodern sem új. Nézd meg Rabelais Gargantua és Pantagruel, vagy Lavrence Sterne Thristram Shandyjét. Persze, ne gondold, hogy így nézek filmet. Egy fenét, teljesen a film hatása alatt vagyok, aztán innen-onnan beugranak bizonyos dolgok. Persze ez nem filmkritika (persze tudnék azt is írni, de már megtették annyian előttem, hogy a hatásuk alól úgysem tudnám kivonni magam, akkor meg minek?!), csak egyszerűen leírtam néhány hívószót, mint azt korábban is tettem.
A felolvasó, egészen más. Igazad volt. Valóban jobban tetszett, csak másképp és más miatt. Egyébként egyes jeleneteiben A felolvasóban is megvan a túlfűtött erotika, de egyáltalán nem zavaróan. (Bertoluccinál néha már zavart, pedig nem vagyok egy prűd alkat! Bertolucci viszont a ’70-es évek fenegyereke! Minek szépelegtek? Ecce homo! Ezek vagytok Ti, ott a négy fal között!) Megint a Bűn és bűnhődés örökzöld témája. Nem fogok belemenni annyira, mint Az utolsó tangóba – beletudnék! –, de itt a holokauszt túlélő nőtől hangzik el a kulcsmondat, most mit vár?, hogy meghatódjak?! – mondja az egykori elcsábított férfinek. Hanna jellemábrázolása számomra egyébként nem túl bonyolult, még nem húz le a börtönben jó néhány évet, természetesnek veszi a koncentrációs táborban elkövetett cselekedeteit, de kérem, mi ott őrök voltunk, mi lett volna, ha annyi ember széjjelszéled! Kicsit banálisnak tűnt nekem, mindössze azért vállalt magára mindent, mert szégyellte bevallani, hogy analfabéta. (Megúszhatta volna négy és fél évvel az életfogytiglanival ellentétben.) Persze a börtönben töltött húsz év alatt azért történt egy két dolog vele, és itt nem csak arra gondolok, hogy megtanult írni, olvasni, hanem főleg arra, hogy rádöbbent arra, hogy valójában milyen bűnt is követett el SS őrként. Érdekes jelenet a jogászprofesszor és a jogászhallgatók szemináriuma. Szintén, a mi a bűn kérdése. Ami bizonyítható! Az én túlgondolásom: Hannánál sokkal bűnösebbek voltak a társai, akik még tetteiket is letagadták, nem beszélve azokról, akiket soha nem kaptak el! Michael szerepe a film vége felé kicsit szirupos azért. Persze tény, hogy éppen a film vége felé voltak olyan részek, melyeket mi tagadás, kicsit megkönnyeztem. Én azért nem vinném el a lányomat a holokauszt bűnt elkövető egykori szeretőm sírjához. Szóval nekem ez kicsit nonszensz! Vannak elgondolásaim, miért nem tartott hosszú ideig Michael és a felesége házassága, mégis egy kicsit elnagyoltnak érzem. Érdekes, mivel a két egyenként két órahosszás filmet egymás után néztem, A felolvasóban többek között Lawrence Lady Chatterley szeretőjét is felolvassa Hannának. De, hogy a film vége felé, emléktárgyai rendezése közben, miért éppen Homérosz Odüsszeiája akad Michael kezébe, no látod, azt nem tudom! Esküszöm, nem vagyok normális, hogy ilyen dolgok is eszembe jutnak. Az öngyilkosságot viszont, nem naturalista módon, vágásos technikával oldotta meg a rendező, a csehovi puska (melynek ugyebár egyszer csak el kell sülnie, ha már a színpadon van!), mikor Hanna leveszi a cipőjét, és a kamera közelről mutatja a cipőfűzőt, nem kérdéses, hogy mi fog történni. Ami aztán be is bizonyosodik, amikor feláll az egymásra rakott könyvek tetejére. Basszus! Vizuális típus vagyok. Szinte látom magam előtt, mint rúgja ki maga alól a könyveket! Ajaj, pedig azt mondtam, ebbe a filmbe nem akarok olyan részletesen belemenni!
Röviden ennyi!
| |
| 31. | [tulajdonos]: Beszélek hozzád | 2017-12-02 02:22 | Beszélek hozzád, hogy ne legyek egyedül!!!
Magamba kucorodom, és föl-föl emelve néha a fejemet, tekintgetek ki a nagyvilágba. Tényleg egyedül vagyok, vagy van azért még valaki rajtam kívül is a Földön?! Néha kételkedem. Nem tudom mikor alakult ki bennem ez a hiányérzet? Nem tudom mikor alakult ki bennem ez a szeretetéhség? Vajon már az anyu pocakjában?! Próbálom elképzelni magamat eredő helyemben! Nem megy. Nem tudok felidézni semmit. A korai időszakból legalábbis! Nem hallok énekhangokat (dalfoszlányokat), nem hallom, hogy beszélnének hozzám, nem érzem apám kezét anyám hasán, hogy szeretne velem kapcsolatba lépni valami módon, világra jövetelem előtt. Aztán születésem előtt egy hónappal két ember összefeszül, ha kijövök majd óvóhelyemről és tudok majd fogalmakat alkotni, alighanem a szüleimnek fogom majd nevezni őket. Apám őszinteségi rohamában (ha már történt valami disznóság, legalább a szája ne járna!) elárulja anyámnak, hogy időközben lánya született. Pápán éltek akkor, vagy Várpalotán? Nem is tudom! Közeledik a karácsony, most először gondolok arra, talán téged is köszöntenem kellene, édes nővérem! Anyám majdnem elájul, érzem, ahogy kapkodja a levegőt, síkit velőtrázóan, apám próbálja nyugtatni, anyám üvölti, ne próbálj hozzám érni, muszáj orvost hívni, még egy óra ebben az állapotban, és elindulok a szülőcsatorna elkamínóján, első odüsszeiámon. Nagyapám jön anyámért, hogy hazavigye őt Gádorosra, ahol 1952. december 19-én 10.15-kor a helyi zöldkeresztben olyan hangerővel sírok fel majd a bába kezében, hogy kis híján leejt, egy kicsit meg is csusszanok a kezében, de még időben sikerül elkapnia, mielőtt földet érnék. Anyám rám néz és elmosolyodik, mikor a tenyerével az arca fölé emel megtisztítva a magzatmáztól, pont olyan vagyok, amilyennek megálmodott, csigás fekete hajam van, és mikor nagynehezen kinyitom csipás kis szememet, búzavirágkék tekintettel (nem is értem, vagy talán nagyon is, hogy miként is vált ez aztán haragos tengerzölddé?) fintorgok a köröttem lévő világra, de aztán jobb, ha mindjárt mellre vesznek, különben éktelen óbégatásba kezdek.
Emlékszem, volt egy fekete-fehér fotó a családi fotóalbumban, valamikor 1954 nyarán készülhetett, meztelenül guggolok lógó pöcörővel az udvarunk közepén, valahol a háttérben egy fémvázas hintaló, fekete vagyok, mint a néger, éppen csak a szemem fehérje világít. Mióta az eszemet tudtam, mindig szégyelltem azt a képet. Anyám mutogatta a családban boldog boldogtalannak! Legszívesebben kikaptam volna a kezéből és miszlikbe téptem volna! Volt azért még egy-két dolog, amivel ki tudott volna űzni a világból, de egyelőre ennyit!
Azt a fényképet viszont szerettem, mikor fehér blúzban, fehér szoknyában, fehér magas sarkú cipőben áll az én gyönyörű ébenfekete hajú anyám a kertkapuban, fogja a kezemet, néz le rám, rövidnadrágos kis „lelencére”, én meg keresem a tekintetét, hogyan is veszhetnék el abban a gyönyörű szemében?!
Azért nem voltam én mindig olyan szégyenlős. Emlékszem, Miklós Katáékkal voltunk szomszédok. Szüleink együtt mentek el szórakozni Vásárhelyre. Én tíz éves voltam akkor, Kata tizenhat. Nyár volt, pizsibe öltöztetve vitt át anyám, foglaljuk le magunkat valamivel, és lehetőleg időben feküdjünk le aludni. De ugyan mit is lehetne egy tíz éves kiskrapekkal játszani? Kata csiklandozott. Persze bepisiltem. Levetette rólam a pizsi alsót meg a kisgatyát, kiterítette száradni. – Hmm, meztelen vagy! – mondta. – Hmm, meztelen! – vontam meg a vállamat! Kártyáztunk, labdáztunk kicsit, aztán meg kergettem Katát az asztal körül. Tizenegy körül zuhantunk fáradtan az ágyba, melléhez dugtam a fejemet, a tenyerem combja közt lapult. Így is találtak ránk reggel. Egy ideig úgy hívtak: a kis Rómeó!
Rossz a magány. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire igénybe veszi az ember idegszálait. Sokszor elképzelem, milyen jó lenne téli álmot aludni! Néha hiányzik az édesanyám! Hiányoznak az elmaradt simogatások! Már azt sem bánnám, ha mutogatná a szomszédoknak azt az utálatos kis pöcörős fényképemet!
| |
| 30. | [tulajdonos]: csehek | weinberger: cseh | 2017-11-30 21:00 | | A sportban sajnos nem vagyok járatos, jómagam is zenész volnék ugye (csak nem "sportos" zenész, s csak később újságíró. Eredeti szakmám: trombitatanár. Viszont az egyes számú nagy kedvenc mellett (az én Bohusom, szoktam volt mondani Hrabalra), megemlítenék még egy pár ugyancsak kedvencet: Hasek, Milos Forman (talán a legkedvesebb filmem tőle: Száll a kakukk fészkére), Capek, Kafka, Kundera (na még Ő majdnem olyan kedvenc, mint Hrabal!), Egon Erwin Kisch (Őt napilapos újságíró koromban szerettem meg nagyon - kitartás, szívósság, szemfülesség -, sokat tanultam tőle), talán még Havel, de Őrá inkább Hrabal "hívta fel a figyelmemet", a Levelek Áprilkának című könyvét olvasván, és ha már zenész volnék: Smetána és Dvorák feltétlenül! A Moldva és az Újvilág szimfónia kihagyhatatlan! | |
| 29. | [tulajdonos]: Egy kicsit a kocsmázásról | 2017-11-29 23:50 | Kicsim! Mindenem!
Hiszed, nem hiszed, talán jobban örülök a holnapi csajos bulidnak, mint Te! Végre kimozdulsz otthonról, beleszagolsz egy kicsit a nagyvilágba, csak biztatni tudlak, hogy jöjjön meg a kedved, és hát hm, nem hangzik rosszul a találkozó helye sem: Kelta.
Tudod, milyen kis utánanézős vagyok, a honlapjukon ez áll (csatolok persze egy fotót a sörözőről is, ne legyen ismeretlen a hely), de nézzük csak a kínálatot:
Budapest belvárosának Magyar Dreher sörözője, de megtalálja nálunk a cseh sörözők hangulatát és ízvilágát. Sörválasztékunkhoz tartozik a csapolt Dreher sör, Csapolt Bak barna sör, cseh Kozel sör, Hb Búza sör és a Pilsner Urquell. Sörözőnkben megismerheti a hazai pálinkafőzdék választékát. 50 féle pálinka közül válogathat, amelyeket a legnemesebb pálinkaházakból gyűjtöttünk egy csokorba. Lehetőség nyílik pálinkakóstolókra, amelyeket tematikusan állítottunk össze. Hölgyek, urak valamint a törzsvendégek kedvenceiből. Választékunkban szerepel: – Bolyhos pálinka – Savanya pálinka – Bestilló pálinka – Matheus pálinka – Panyolai pálinka – Zsindelyes pálinka – Magyarbólyi pálinka – Márton és lányai pálinka.
Elmondanám, hogy én mit tennék, persze a beszélgetés, a közös emlék felidézése a lényeg, de aszongya hogy, kezdeném mondjuk a Bolyhos pálinkával (csoda jól hangzik, hát nem?), és aztán egy széles mozdulattal szétcsapatnám egy Cseh búzasörrel. (Nekem mondhatnak bármit, a cseh sörök verhetetlenek!) S akkor itt hadd osszam meg Veled egy 1984-es emlékemet. A Népművelők Békés Megyei Egyesülete (ma már nincsenek népművelők, csak művelődésszervezők, de akkor még így hívtak bennünket) külföldi utat tervezett Csehszlovákiába (ma már Szlovákia és Csehország – tudom, hogy tudod, nem is azért mondom, csak a hitelesség kedvéért), jelentkeztem, velük mentem, és nem fogom elmesélni az utat, volt sok móka meg kacagás, de ami számomra szent, hogy Prágában néhány barátommal úgy léptünk be az Arany tigris sörözőbe, mint valami szentélybe! Az Aranytigris Hrabal kedvenc törzshelye volt, akár össze is futhattunk volna az öreg sörjampeccel (Ő hívta így magát), és, és... nekem még sör soha úgy jól nem esett, mint ott Hrabal országában, Hrabal városában, Hrabal törzshelyén, abból a Pilzeniből kortyolgatva, amiből Ő is kortyolgatott, hát az maga volt a csoda, szóval érted: Hrabal meg a cseh sör, isteni párosítás! Kocsmológiai tanulmányaim netovábbja!
U zlatého (Arany tigris söröző), Prága. Bohumil Hrabal kedvenc kocsmája, szinte csak akkor nincs tele, amikor nincs nyitva. A söre (pilzeni) kitűnő, a falakon mindenhol a nagy és Magyarországon is igen népszerű cseh író nyoma. Bill Clinton amerikai elnök is meglátogatta itt Hrabalt, amikor Václav Havel elnök meghívására Prágában tartózkodott. A kocsmai pletykák szerint még szaxofonozott is a "mesternek" – írja az Aranytigrisről a Bohemia folyóirat. No, akkor most elárulom Neked, hogy két olyan író van ezen a sárgolyón (sajnos már egyik sem él!), akivel ha kezet foghattam volna, soha többet nem mostam volna kezet: a tavaly hasnyálmirigy rákban elhunyt Esterházy Péter, és az 1997-ben elhalálozott Hrabal, aki galambetetés közben, a prágai Na Bulovce kórház ötödik emeletéről kizuhanva halt meg. Halálát többen hrabali szatirikus, fekete humorral megkomponált öngyilkosságnak tartják. (És szerintem így is történt! Hrabal szerette annyira a madarakat, hogy úgy érezte, utána kell röpülnie annak a suhogó szárnnyal repülő galambnak!) Ő, a sörgyári capriccio, az Őfelsége pincére voltam, a Szigorúan ellenőrzött vonatok etc. írója. Ő a huszadik század egyik legnagyobb írója!!!
Szóval a lényeg az, hogy tanúsíthatom a cseh sörök kiválóságát, úgy Hrabal, mint a magam tapasztalatai alapján, a Bolyhos pálinka meg olyan sejtelmes, olyan üdítően jól hangzó nektár, bár hangzásra a Zsindelyes pálinka sem lehet olyan rossz. Szóval gyógyszert ne vegyél be, Drágám! Hallgass rám, kúráld Magad, beszélgess a csajokkal, közben kortyolgass a Bolyhos pálinkából, meglásd, ezt követően garantáltan nem lesz bajod a beszéddel, és rá egy korsó cseh Búzasört, vagy Pilsenit. Meglátod, sokkal szebb lesz a világ!!! Hajjajj, de mennyire!!! Persze azért taxira tegyél félre pénzt!!! (Tapasztalatból mondom!) És iváskultúrád fejlesztendő, mielőtt a találkahelyedre indulsz, egyél meg, csak úgy á la natúre 30 dekányi pickszalámit, kevésbé finnyásak ezt kiválthatják egy púpozott evőkanálnyi tiszta disznózsírral, tudniillik a zsír és az alkohol egymással foglalkoznak, és így az ivásban kevésbé járatos halandó sem áll be váratlanul, mint a frissen szívműtöttnél a klinikai halál!
Látod, Kicsim! Minden idegszálammal azon vagyok, hogy végre merd jól érezni Magad, nem bűn az, a család is jól jár vele, jó hangulatoddal mindjárt viszel egy kis színt az életükbe, persze bizonyos szint (alkoholszint!) fölött! Szóval, ihaj-csuhaj, helyretyutyutyu, eccer élünk, eriszd el a hajamat.
Mindezek reményében sok-sok puszit küld és ölel öreg barátod: M.
| |
| 28. | [tulajdonos]: Lószar az élet | 2017-11-24 21:03 | Haj, Kistesóm!
Csak magányos ne légy soha! Ülsz a sötét szobában, mozizol. Képzeleted vásznára vetíted a múlt ködébe veszett szeretteid emlékét, édes, bús szerelmek lélekmorzsáit, érzed a tavaszi akácvirágzás illatát, a bőrödön koppanó esőcseppek ütemes dobolását. Nem vár senki sem, ha átléped ajtód küszöbét. Köszönni sem köszön senki. „Megjöttél? Vártalak!” Az egyetlen zaj, inkább zümmögés, mi körülvesz, a hűtőgép monoton zúgása. Nem kérdezi senki, nehéz volt-e a napod? A fáradt délelőtt után nem gőzölög asztalodon illatos tyúkhúsleves.
Az élet már csak ilyen, Kistesóm!
Persze volt idő, mikor még körülültük a tüzet, egy szál gitár hangja, meg énekszó lengte be az erdő simára gyalult, sejtelmes tisztását. Hold világlott felettünk, mint karos falilámpa sima homlokú, álmos szemű, glóriás fejünk fölött. Tiszta volt a szívünk, szánkon az igazság nem holmi dísz csupán a kirakatban. Nem volt kocsink, bejártuk mégis hazánk kies tájait. Nem volt házunk, de szép volt az élet az albérletben is. Hittük, hogy kifordítjuk négy sarkából a világot!
Kistesóm!
Én megmondom neked őszintén, úgy ahogy van, az én gyereknyakamat még háromszögletű piros kendő díszítette. Mi még ártatlanul énekeltük: „Sóder, sóder, a lábam alatt, / Aki itt a legszebb, tőlem csókot kap!” Bizony, Kistesóm! És nem szakadt le az ég, nevetve ragyogtak ránk a csillagok! Kistesóm, akkor még fiúk, lányok egyaránt, mind-mind arra gondoltunk, meghódítjuk majd a levegőt! Aztán meg ki emlékszik még az első szerelemre? (Lélekrezdülés. Léleksimogatás.) Én bizony igen! De szép is volt! Ártatlanul lopott pici kis csókocskák. (A „hatalmas szerelemnek, megemésztő tüze bánt”!) Az álmok. Csupán csak annyi, hogy megfogjátok, fogjátok egymás kezét. Az első igazi csók. Dolce far niente! De hol van már az a lány, hol van már az a csók, hova lett a tavalyi hó?! Kistesóm, mocskos lett a világ! A fiúból gigolo, a lányból kapcarongy! A csók Júdásé, szánkban az étel megkeseredett! Az ország, választott emberek homokozója, hol neked már nincs helyed! Már játszani is elfelejtettél!!!
Haj, Kistesóm!
Csak magányos ne légy soha! Ülsz, ülsz, csak ülsz a sötét szobában, mozizol. Képzeleted vásznára vetíted a múlt ködébe veszett szeretteid emlékét (kegyetlen a halál!), csipegeted édes, bús szerelmek lélekmorzsáit, érzed a tavaszi akácvirágzás illatát, a bőrödön koppanó esőcseppek ütemes dobolását. Nem vár senki sem, ha átléped ajtód küszöbét. Köszönni sem köszön senki. „Megjöttél? Vártalak!” Az egyetlen zaj, inkább zümmögés, mi körülvesz, a hűtőgép monoton zúgása. Nem kérdezi senki, nehéz volt-e a napod? A fáradt délelőtt után nem gőzölög asztalodon illatos tyúkhúsleves.
Lószar az élet, Kistesóm! | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
