DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 22 órája
Farkas György 22 órája
Cservinka Dávid 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Valyon László 1 napja
Szilasi Katalin 2 napja
Bátai Tibor 3 napja
Ózdi Annamária 3 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 10 napja
DOKK_FAQ 11 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tamási József 16 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 A fény nem publikus 9 órája
Minimal Planet 11 órája
Ötvös Németh Edit naplója 14 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 15 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 19 órája
Gyurcsi 19 órája
Jószándékú párbeszélgetés 21 órája
A vádlottak padján 22 órája
Hetedíziglen 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
négysorosok 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
nélküled 2 napja
mix 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Árny a fényben
Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 08:00 Összes olvasás: 9347

Korábbi hozzászólások:  
22. [tulajdonos]: Weöres és Polcz Alaine2017-11-03 10:06
Weöres Sándorról alighanem kevesen tudják, hogy szerelmes volt a 2007-ben elhunyt Polcz Alaineba, neki írta az Izzik a galagonya című versét. Polcz Alaine a Széchenyi Könyvtárban dolgozott, amikor egy kicsi, törékeny férfi, kócosan, piszkos overallban lépett be, és vékony, kisfiús hangon mondta: a főigazgató urat keresem. Amíg várakozott, írt valamit egy irkába, majd kitépte a lapot, s átnyújtotta a szép fiatal hölgynek. Egy vers volt: „Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya ruhája. / Zúg a tüske, / szél szalad ide-oda, / reszket a galagonya / magába. / Hogyha a Hold rá / fátylat ereszt: / lánnyá válik / sírni kezd..." Ezt mondta: neki írta, szerelemmel. A lány (Polcz Alaine) ezt nem vette komolyan, különleges lénynek látta, inkább manónak, mint embernek. Ám Sanyika később és a halálos ágyán is megvallotta: abban a percben, hogy meglátta, szerelmes lett belé. Másik verset is írt neki: „Fölnézek az égre, de a csillag vissza rám nem tekint..."

Alaine Erdélyből és első házasságából menekült, egyedül szökött át a határon, magányosan élt az idegen nagyvárosban, írt egy köszönő levelet, amiben mellékelten elküldött egy meghatalmazást ügyvéd édesapjának, arra kérte, adja be a válópert. A galagonya magányossága, a vers drámaisága jelzi, Sanyika mennyire megérezte Alaine akkori lelkiállapotát.

Mészöly Miklós később lépett Polcz Alaine életébe, de miután felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál.

21. [tulajdonos]: Weöres és Károlyi Amy2017-11-03 10:04
33 éves Weöres Sándor és a 37 éves Károlyi Amy 1946-ban egy temetőben randevúztak először. Beszélgetés közben rájuk esteledett, a temető kapuját bezárták. Amikor reggel végre kiengedték őket, már tudták, hogy össze fognak házasodni.

A házasság hírét Weöres barátai részéről nem fogadta osztatlan lelkesedés. „Amikor férjhez mentem Sanyihoz, az valahogy az irodalmi életnek nem tetszett. Ariel meg Puck ne házasodjon meg, ugyan ki az, aki őt elkanyarta, ilyen hangulat volt” – írta később Károlyi Amy.

A feleségnek nem lehetett könnyű: nehéz egy olyan gyereklelkű felnőttel élni, aki a költészeten kívül semmit nem vesz komolyan. Gyermekük nem lehetett, de Amy elfogadta, hogy Sanyikával nemcsak férjet, hanem gyereket is kapott, akinek minden reggel ki kellett készíteni a ruháját, és a haját is meg kellett fésülni.

Amyra maradtak az evilági dolgok, a mindennapi szükségletek biztosítása, a pénz beosztása, és persze a korlátok felállítása. Korlátokra szükség volt, hiszen Weöres szeretett inni, s Károlyi Amy egész későbbi életét meghatározta, hogy megóvja férjét az alkohollal való kalandoktól. Megesett, hogy amikor elment otthonról, férjére zárta az emeleti dolgozószoba ajtaját, nehogy Sanyika a kocsmában kössön ki.

Weöres egy ilyen alkalommal az utcán dolgozó munkásokat kérte meg az ablakból, hozzanak néhány palack zöldszilvánit. Ezt testvériesen megosztotta velük, a saját részét madzagon húzva fel a bezárt szobába, és bűnbánó mosollyal várta feleségét. Barátjuk, Lator László szerint „ha nem jön Amy, Weöres Sándor az árokparton halt volna meg harmincvalahány éves korában.”

Amikor 1988 végén a költő kórházba került. Amy is nagyon beteg volt már, de nem akart elszakadni férjétől. Mellette ült akkor is, amikor azt látta, hogy hirtelen mély ránc jelent meg Sándor szemöldökei között. „Mi fáj, Sándor?”– kérdezte. „Felmegyek a magasságos egekbe, az fáj.” Ezek voltak az utolsó szavaik egymáshoz, Weöres Sándor nem sokkal ezután kómába esett, és többé nem tért

20. [tulajdonos]: A szerelembe voltam szerelmes2017-10-31 01:33
Előre is elnézést kérek tőled olvasóm, hogy életem frivolabb részleteivel terhellek tégedet. Tudod, olyan dolgokba mászom bele, melyek bevallása, álszent világunkban szinte majdnem képtelenség, vagy éppenséggel teljesen lehetetlen. Ha kíváncsi vagy rá, elárulom neked, az irodalomban a legkitárulkozóbb személyiséget számomra Jean-Jacques Rousseau testesíti meg a Vallomások című önéletrajzi kötetében (irodalmi munkássága mindig is nagyobb hatást tett rám, mint a filozófiai, talán még A magányos sétáló álmodozásait sorolnám ide). Casanova könyve, a Szökés az ólombörtönből című, őszinteségében össze sem hasonlítható Rousseau monumentális munkájával. Ugyan részletesen beszámol a hódításairól, de semmit ki nem ad a legbensőbb titkairól. Rousseau nem volt nőcsábász, de a Vallomásokból mindent megtudhatsz egy magányos, vagy majdnem magányos ember legeslegbensőbb gondolatairól.

Nos, akkor kezdem az apai ősökkel. (Előre le kell szögeznem, nem teljesen ütöttem rájuk, sajnálom, ha ebben csalódást kell okoznom neked!) Apám apja hentes- és mészáros mester volt. Mint a mestereknek általában akkoriban, nekik is volt szolgálójuk. Számomra, de még apám számára is ismeretlen nagyapám, italos, nagyvérű ember volt. Képzelj el egy nádfedeles házban egy fagerendás mennyezetű szobát, amely alatt fekvőalkalmatosságul egy igazi régi-régi intarzia berakásos támlájú, széles családi ágy szolgált. Balról a nagyapám, középen a nagyanyám, és jobbdalról, jobboldalról meg egy fiatalka szolgálóleány feküdt. Néha éjszakánként, mikor a nagyapám úgy gondolta, hogy a nagyanyám már az igazak álmát alussza, átmászott a nagyanyámon, és minden lelkiismeret furdalás nélkül koitált a szolgálólánnyal. Persze megkérdezheted, hogy honnan tudom én mindezt. Hát a nagyanyámtól. Szegény ott pihegett középen, még a lélegzetét is visszafojtotta, annyira sokkolta a dolog, hogy megszólalni sem mert. Csak nekem, unokájának mesélte el majd’ ötven év múltán. Tény, hogy a nagyapám huszonhét éves korában halt meg egy szifiliszes fertőzés és egy alkoholos állapot miatti tüdőgyulladás (részegen kifeküdt a hóra!) okozta heveny állapot következtében. Ült a fotelben, karjaiban a fia, az alig egy éves apám, és egyik pillanatról a másikra költözött át az örök vadászmezőkre, egyszer csak lehunyta szemét, alig tudták lefejteni karjait az egy éves csecsemőről. Talán még csak annyit, a nagyanyám a halála napjáig kijárt a nagyapám sírjához.

Apámnak már eleve benne volt a vérében a kurvázás. Anyámat többször, túlontúl is sokszor megcsalta, anyám ezért öngyilkos lett negyvennégy esztendős korában. Húsz év korkülönbség volt közöttünk. Néhány hónap és betöltöm a hatvanötöt. Ma már elmondhatom (szerepcsere), úgy érzem, mintha ő lenne az én gyermekem. Színházból hazatérve a párommal, én vágtam le őt a fürdőszoba gerendájáról. Akkor tanultam meg ugatni. Négykézlábra álltam, próbáltam élesztgetni a padlóra fektetett anyámat, akinek elhagyott, erőtlen testét jómagam hoztam ki ölben a szobába. Hiába való volt minden kísérletem. Próbáltam nyüszíteni, de nem jött ki hang a torkomon. Aztán mégis! Olyan vakkantás szerű ugatás. Később, mikor már elszállították, persze halottaskocsival, a mentősök értesítették a temetkezési vállalatot, az ágyban fetrengve átéltem azt a bizonyos józsefattilai állapotot: „cigány vagy”! Önkívületi állapotban voltam. Az is lehetséges, hogy lekurváztam őt, amiért itt hagyott engem félárván ezen a kibaszottul lehangoló, végtelen számú alpáriasságra csábító sárgolyón. Apám természetesen újranősült. Egy pesti nőhöz kötötte az életét. A fél házat eladta a fejem fölül. Persze folyt tovább a kurvázás! Egy alkalommal, mikor Mezőhegyesre látogatott hozzánk, azzal traktált, hogy tisztában vagyok-e azzal, hogy manapság mennyibe kerül egy nő Pesten?! Nem tudtam, de nem is érdekelt! Dühös voltam apámra, akit közel a hatvanhoz, még mindig ilyen szarságok foglalkoztattak! Persze ötvenkilenc éves korában ő is önkezével vetett véget az életének. Rám csak a gondot hagyta, hogy honnan a fészkes fenéből vegyek én három gyerekkel a nyakamban annyi pénzt, hogy eltemetethessem! Mindegy, megoldottam. Nyugodjék békében! Ő is!

A nagyapámból meg az apámból, bennem inkább csak a nők iránti vágy, na meg a tisztelet maradt. Nem idegenkedtem én sohasem a szexualitástól (viszont az is igaz, hogy naplót sem vezettem hódításaimról – tény, hogy sem én nem fizettem, sem nekem nem fizettek szerelemért soha!), de engem inkább az úton levés érdekelt! Igen, persze a nő is, de százszor inkább a hozzá vezető út! Déry Tibor (a mára szinte már elfelejtett írónk!) vallotta meg egy interjúban, ha öt percig is, de az utolsó kurvába is szerelmes volt, anélkül sosem ment volna neki a szeretkezés. Nos, ezzel valahogy így voltam én is! De ha már szót ejtettem Déryről, nem hagyhatom ki abbéli véleményemet sem, hogy ma is tanítani kellene őt, legalább az Ítélet nincs-et, meg a Képzelt riport egy amerikai popfesztivál-rólt, jóllehet nem a legjobb művei. Igaz, mindjárt eszembe jut egy anekdota is a személyéről. Mikor Örkény és Déry egy alkalommal összekapott, Örkény mérgében a következőt vágta Déry fejéhez: „Tudod mit, Tibor?! Legyen belőled kötelező olvasmány!” (Pfú, még egy ilyen kemény mondatot! Egyenlő az elátkozással!) Szóval, szerelmes típus voltam. Nem tudom, jól ábrázolom-e akkori önmagamat, mikor azt mondom, én szerelmes voltam minden velem szembejövő szép lányba, szép asszonyba. De csak ennyi! „Ártatlanságomat” mi sem bizonyítja jobban, mint mikor néhány hónapos kislányomat babakocsiban tolva mentem udvarolni éppen aktuális „szerelmemhez”, mert szerettem volna megmutatni neki őt, az addigi legszebb „alkotásomat”! Mert tudod, kedves olvasóm, én komolyan vallom, hogy az ember legszebb alkotása az ember, még akkor is, ha nem feltétlenül osztod ezt a véleményemet!!! Kell-e mondanom, hogy milyen „sikereket” értem el én az effajta „hódításaimmal”?! Aztán meg a lebukásaim, melyek között említhetnék neked például hozzám írt, zsebben felejtett szerelmes leveleket, vagy mondjuk éppen a postaládához előbb érkező feleségem rácsodálkozásait, a számára idegen nők által címzett postai kupertákra. Összegezve: életemben mindig is fontos szerepet játszott a szexualitás, de ha jól belegondolok, én tulajdonképpen mindig is a szerelembe voltam szerelmes!!!

19. [tulajdonos]: OtthonP.: .Otthon2017-10-28 23:33
Köszi.

Olvasói hozzászólások nélkül
18. P.: .Otthon[tulajdonos]: Otthon, édes otthon2017-10-28 22:59
Jó lett....

17. [tulajdonos]: Otthon, édes otthon2017-10-28 22:11
Nyár van. Ülök a góréban. Egy fapuskával játszom. Tsss, tsss, tsss. A magok után kutakodó verebek szétrebbennek a rácsokon át. Magányos kiskölyök vagyok, ábrándozó zöld szemekkel. Lesír rólam a koravénség. Anyámat várom. Boltban eladó. Mit tetszik parancsolni? Mutassak egy másik ruhát? Talán akkor máskor! Legyen szerencsénk! Szóval, olyan udvarias. Néha van olyan érzésem, mintha a vevőket jobban szeretné, mint engemet.

Apám, tegnap részegen jött haza. Hozták. Ketten, karon vezetve. Van ilyen. Az ember csak betér a sarki kocsmába, Mancika, a törkölyből egy feles, meg egy korsó kőbányai. Ötvenesből tud visszaadni? Aztán a haverok sorba. Még egy kör. Na, még egy kör! Apám, ilyenkor erősnek érzi magát! Könyökét szélesre tárja, nincs két olyan ember a kocsmában, kik között elférne. Időnként lezavarnak neki egy fülest. Néha arra sincs szükség. Hazafele fölbukik egy macskakőben és beveri a fejét. Anyám, hipermangános oldattal mossa ki a vérző sebből a lószart.

Tegnap nem vert meg, apám. Ma, lehet, hogy a kurvájához megy. Anyám szokta így mondani. Nem baj. Nem hiányzik. Csak anyámat sajnálom. Ilyenkor az asztalra borulva sír, ahelyett, hogy vacsorát csinálna nekem.

Egy szobában alszunk. Nincs több. Néha fölébredek éjszaka. Hallom anyám hangját. Csók nélkül, szart sem ér az egész! Befelé fordulok. Próbálok visszaaludni. Nem megy. Anyám szitkozódik. Inkább ne, büdös a szád!

Holnap jó lenne elmenni a könyvtárba. Igaz, még mindig lógok a tagdíjjal. Valahonnan kellene szereznem egy forintot. Mindegy. Míg apám veszekszik anyámmal, majd megnézem a zakójában a fogason. Mindig dugdossa a pénzt, anyám elől. A múltkor is egy százast találtam a belső zsebében. Gyorsan visszadugtam, nem mertem elvenni. Apám szíjat hasítana a hátamból. Nem tudok hazudni. Pedig szeretnék, de az arcom mindig elárul.

A kőleves, egészen jó mese. Sok kő van az udvaron. Azzal szoktam dobálni a verebeket. A múltkor véletlenül betörtem a szomszéd ablakát. Rohant ki, Árpi bácsi. A kurva anyádat! Megfizettetem apáddal! Na hiszen, még csak az kell! Elszaladtam. Este kilencig kerestek, az anyám és az apám. A kiserdőben találtak meg. Ott bujkáltam. Apám megvert vizes kötéllel. Karvastagságnyi hurkák lettek a hátamon.

Fölmászok az istálló tetejére. Végigegyensúlyozok a tűzfal gerincén. Anyám közben hazaérkezik. Kisfiam, gyere le, csak óvatosan, jaj, le ne essél! Olyan fojtott a hangja. Úgy imádkozik le a tetőről. Anyámhoz érek. Mosolygok. Büszke vagyok magamra. Leugrom a kőkerítés tetejéről. Óriási pofon. Nekiesem a falnak. A szám kireped. Ömlik belőle a vér. Anyám megijed.

Este, mikor indulok ki az udvari klozetra, a másik szomszédból fény szűrődik át. Fölmászom a kerítés tetejére. A szomszéd Erzsike megáll egy bokor mellett. Tizennyolc éves. A fény, pont odavilágít. Lehúzza a bugyiját. Látom az ölét. Fekete háromszög. Nem bírom a szemem levenni róla. Leguggol. Hallom a csurgást, ahogy pisil. Valami ismeretlen jó érzés fog el. Nagyon kellemes. Érzem, hogy nedves lesz a kisgatyám. Közben kialszik a fény. Leugrom. Elfelejtek elmenni a budira. Befelé menet félek a sötétben. Fütyörészem.

Mikor a szobába érek, apám megkérdezi, hol a picsában voltál? A kislámpa ég az éjjeli szekrényen. Ilyenkor még nem alszanak. Eltakarom magam előtt a nedves foltot. Leoltják a villanyt. Később újra kikéredzkedem vécére. Mi van, bezabáltál a dinnyéből, hogy megint hugyozni mégy? Későn alszom el. Hülyébbnél hülyébb gondolatok kergetik egymást a fejemben. Ha apám megdöglene, anyám sokkal jobban szeretne. Soha többé nem sírna, és mindig csinálna nekem vacsorát. Akkor sűrűbben magához ölelné a fejemet, és simogatná a fekete hajamat.

Reggel óracsörgés. Anyám és apám már elmentek otthonról. Beülök a góréba és előveszem a fapuskám.

16. [tulajdonos]: Új élet felé2017-10-27 23:40
Nincs jobb szó: bűbáj! Vagy mi is?! Ahogy hozzáhajol, és megérinti lelkét azzal a bársonyos hangjával. Mintha egy angyal szólna le hozzá az égből. Pedig még fel sem néz akkor. Még fel sem emeli fejét a polcról nemrégen leemelt könyvből. Lehet, hogy csúnya, lehet, hogy öreg, lehet, hogy esetlen, lehet, hogy buta. Miért, vannak olyan angyalok?! Vagy mégsem?! De nem! Egy nő áll felette. Nem lebeg. Húsvér ember! Fiatal, szép, puha, meleg, jáde kék szemében megnyerő intelligencia. Aztán azon a bájos arcon egy megejtő, édes mosoly. A férfi akkor még egyáltalán nem fog fel semmit. Nem akar látni, nem akar hallani. Nem tudja hová tenni azt a szívből jövő kedvességet. Soha nem hitt az angyalokban. Nem hisz ő már semmiben. Csak egyet tud, sivár a világ, és hogy a halál végtelenül kegyetlen. Mondjuk egy gyermek halála. Ennél csak a saját gyermeké! Elszáradt virág, egy rég nem öntözött virágcserépben. Kusza gondolatok kergetik egymást fáradt agyában. Vajon van élet a halál után? Szóval, az a parttalan szomorúság abban a kivert kutya szemben, az a kiégettség, az az önmarcangolás! Szorító érzés ziháló mellkasában. Csak egy rémálom, egy kialvatlan éjszaka után?! Egy pillanatra elmereng, majd visszaemeli elhúzódó, révült tekintetét a könyv fölé. Majd újra az a hang. Puha, mint a szüzek érintése. Simogató, mint a hajnalban feltámadó tengerparti szél. Behajtja a könyv fedelét. Feláll, és elindul a végtelen felé. Akkor még nem tudja, hogy egy új élet felé.

M. Szabó Mihály

15. [tulajdonos]: Forget me not!2017-10-26 22:57
Hideg őszi szél borzolja a fák, bokrok néma lombjait. Szent Mihály lovának gyorsuló vágtája, törvénytelen halottaim élén. Vágytalanul, otthontalanul Mészöly szikár prózájának bűvöletében. Nefelejcsek mementói a gyolcspuha, sötét éjszakában. A semmi diadala a természet játszi színpompája felett. Sajnálom nagyon. Talán egy pisla fény a szűkülő alagút távoli végén. Te.

14. [tulajdonos]: Esterházy2017-09-14 12:21
A hírlapíró ódon könyvtárhelyiségbe téved. Egy asztalon szerteszét könyvek hevernek. A hasnyálmirigynapló jól látható helyen felütve. Talán a harminchetedik oldalon. Léptek koppanásai a körfolyosón.

A könyvtáros kisasszony nyafogó tipegéssel lép az intarziás, fazettált üvegű ajtószárnyhoz. Óvatosan kitárja. A küszöb előtt Esterházy Mátyás glóriás alakja. Akár egy Széchenyi-torzó. Elegáns öltözet, bár éppenséggel nem felel meg a brummeli ideának. Mintha csak a kastélypark hatalmas fái közül lépett volna elő. – Egy kávét, kisztihand? – halk fuvolaszólam egy Mozart szonátában.

A hírlapíró várja, hogy az öreg gróf most csengetni fog inasának. Pedig hát nem. Komolyságot színlel, ugyanakkor szemében ott bujkál az az „esterházys” huncutság. Arcán semmi stigma, a kitelepítésnek nincsenek látható nyomai. A Harmonia caelestis alapján magasabbnak képzelte.

Leülnek. Beszélgetnek. Esterházy Mátyás és a könyvtáros kisasszony. Önfeledten. A hírlapíró a diskurzusból csak hangfoszlányokat hall. Hirtelen ellenállhatatlan késztetést érez, hogy közelebb lopakodjon. A könyvespolcok között oldalaz. Megáll Esterházy Mátyás előtt. Nem emlékszik rá, hogy köszönt volna-e, minden esetre hozzáhajol és az apa fülébe súgja: „Ha majd a mennybe kerül – mutatóujjával fölfelé bök, mintha csak az ég kárpitját akarná átszúrni –, üzenem a Péternek, hogy csókoltatom!” „Persze ráér még átadni!” – teszi hozzá rekedtes hangon. Esterházy Mátyás mosolyog. Angyalian ártatlan mosoly. Láthatóan büszke a fiára. (Mintha a Javított kiadás feledésbe merült volna!)

Egy autó nesztelen suhanása az ablak előtt. Toyota corolla. A hírlapíró az álma hősének alakjával fejében ébred. Érdekes – gondolja –, Esterházy Mátyás tizennyolc évvel előzte meg a fiát. Sápadt arcán kerek piros foltok, Szent Mihály lovának kantárkarikái. – Nem baj, Péter, azért még csókoltatlak! – Ja, és ha találkozol Hraballal, maximális tiszteletem!

13. [tulajdonos]: Depresszió2017-09-11 11:29
Tudod, azért szar ez az érzés! Hetek óta jól vagy. Úgy látszik, elmozdultál kicsit a holtpontról, és aztán hirtelen megszakad minden. Egyik pillanatról a másikra. Minden, ami addig jó volt. Minden, ami addig szép. Mint a telefonvonal. Az előbb még hallottad szeretteid, a barátaid, az ismerősök hangját. Most süket a telefon. És fentről sem szólnak hozzád. Az égi vonal is megszakadt. Nemrég még jövőt tervezgettél, napokat számláltál, most… Most? Nem érdekel semmi! Bámulsz ki a fejedből. Sírás szorongatja torkodat. Hogy az a… Mi a… Á! Megfogadtad, hogy nem fogsz káromkodni. Pedig jobb lenne talán! Vagy mégsem? Nem is tudod. Ez a kilátástalanság, ez a bizonytalanság, ez a reménytelenség… Tudod még sorolni a szavakat? Mindegy. Ne tűzzük homlokunkra lélekárvaságunkat! Ne, csak azt ne! Nem akarod, hogy bárki is sajnáljon! Ó…, bele is borzongsz, beleremeg a tested ennek a szónak hallatán! Ha rajtad múlna, kiiktatnád, egyenesen likvidálnád a szótárból. Ölni lehet vele! Fázol. Ki a büdös francnak van szüksége sajnálatra?! Vagy, ahogy mások fogalmaztak egyszer: szánalomra?! (Anyám, most fogj meg, mindjárt elájulok!) Kinek, mégis kinek?! Örüljön az, aki ezt akarta! Haragra? Igen! Gyűlöletre? Igen! Utálatra? Igen! Ezek legalább érzések! Komolyak! Férfiasak! (Vigye a fene a szeretetet, meg az egyéb limlomot!) Meg lehet velük küzdeni! Tányérokat csapkodni a falhoz. Üvölteni. Véresre kaparni az arcodat. Pofán verni a sorsot. Szóval, nem akarod!!! Mármint a sajnálatot! Azt aztán, nem!!! Jó, jó, de akkor mégis, mit akarsz? Akarsz-e egyáltalán valamit? Azon kívül, hogy lemenjen a nap, és ha már lement, egy ideig fel se jöjjön?! Mert hát, jól van az ott lenn is! Úgyis bántja a szemedet a fény! Egek! És még csak nyár van. Süt a nap. Ha délben kiállsz az ég alá, elpárologsz. És akkor hol van még az ősz, a gordonka hangú ősz, mikor az életfolyam lassulni és apadni kezd, a tenyészet idejét az enyészet váltja fel?! Az ősz, amikor az évadváltás csöndes nyitányával lekerül a műsorról minden könnyű, szórakoztató műfaj, mert komolyabb előadásra készül a természet: az elmúlásra. Az ősz, mikor a részegítő nyári kalandok emlékké szépülnek, a pusztító, lobogó szerelmek parázzsá szelídülnek, a harsány nevetések mosollyá lágyulnak! (Úristen, voltak egyáltalán ilyenek az életedben?! Vagy csak a hülye képzelet játszik veled?!) Az ősz, mikor lassan hömpölygő fényfolyam fogja elárasztani a búcsúzó világot, s minden lehulló falevéllel egyre bizonyosabbá válik, hogy egyszer minden elmúlik. Az ősz, mikor az élet és halál közti fátyol egy pillanatra fellibben, s ott állsz majd megrendülve a lét és nemlét határán. Nos, ebben a pillanatban az Éjfél után című versed kezdősorai jutnak eszedbe: „Bevérzett szemekkel – éjfél után – / kezembe temetem arcomat. / Nem tudom mit tettem?! Azt csupán: / súlyosat véthettem, jó Uram!” Na mindegy! Csssss! Csituljál, öreg! Inkább vedd elő azt az üveg vörös bort, amit délelőtt kaptál egy jóbaráttól!


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-28 22:38   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:12   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:07   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 20:31   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 19:56   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 18:28   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2024-03-28 18:18   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 17:20   Napló: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés