NAPLÓK: Árny a fényben Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 13:35 Összes olvasás: 9417| 23. | [tulajdonos]: Mészöly Miklós és Polcz Alaine | 2017-11-03 10:07 | Mészöly Miklós gyönyörű férfi volt, valóságos Adonisz. Polcz Alaine először félt tőle, mert a szép emberekről azt hitte: önhittek, önzőek, de miután megismerte, megszerette. Egyetemisták voltak, a hideg előadótermekből a közeli presszóba jártak melegedni. Házasságkötésük előtt együtt laktak, ami akkoriban nagy merészség volt. Ötvenhárom évet töltöttek szerelemben, szolidaritásban, szövetségben. Ám Miklóssal nem volt könnyű az élet. Ki kellett szolgálni, a cipőjét is felesége pucolta. Nem ismerte az időt, nem törődött a szabályokkal, nem válaszolt a levelekre, nem fizette ki a számlákat. Minden Aleinera várt. Gyakran megesett, hogy kisoroszi hétvégi házukba meghívott néhány fontos, hivatalos vendéget, s csak az utolsó pillanatban szólt. A feleségnek rengeteg dolga volt, hajnalban könyvet írt, nappal a klinikán foglalkozott a betegek lelkével, testével, a haldoklók halálának méltóságával, este pedig a háztartás, a vendégeskedés várta. Harminc évig ki sem aludta magát. Beteg férjét odaadóan ápolta haláláig. Megunva a számtalanszor megcsalt írófeleség státuszát, az írásba menekült. Könyvek tucatjai jelentek meg. Miklós halála után arra sem volt rest, hogy a férjéhez írt szerelmes levelek százait áttanulmányozza, felkeressen jó néhány nőt, s elbeszélgessen velük. Szándéka az volt, hogy megírja férje szeretőinek históriáját.
Első átütő erejű könyve az Asszony a fronton volt. A róla szóló II. világháborús történet röviden: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélelmet, úgy döntött nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. | |
| 22. | [tulajdonos]: Weöres és Polcz Alaine | 2017-11-03 10:06 | Weöres Sándorról alighanem kevesen tudják, hogy szerelmes volt a 2007-ben elhunyt Polcz Alaineba, neki írta az Izzik a galagonya című versét. Polcz Alaine a Széchenyi Könyvtárban dolgozott, amikor egy kicsi, törékeny férfi, kócosan, piszkos overallban lépett be, és vékony, kisfiús hangon mondta: a főigazgató urat keresem. Amíg várakozott, írt valamit egy irkába, majd kitépte a lapot, s átnyújtotta a szép fiatal hölgynek. Egy vers volt: „Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya ruhája. / Zúg a tüske, / szél szalad ide-oda, / reszket a galagonya / magába. / Hogyha a Hold rá / fátylat ereszt: / lánnyá válik / sírni kezd..." Ezt mondta: neki írta, szerelemmel. A lány (Polcz Alaine) ezt nem vette komolyan, különleges lénynek látta, inkább manónak, mint embernek. Ám Sanyika később és a halálos ágyán is megvallotta: abban a percben, hogy meglátta, szerelmes lett belé. Másik verset is írt neki: „Fölnézek az égre, de a csillag vissza rám nem tekint..."
Alaine Erdélyből és első házasságából menekült, egyedül szökött át a határon, magányosan élt az idegen nagyvárosban, írt egy köszönő levelet, amiben mellékelten elküldött egy meghatalmazást ügyvéd édesapjának, arra kérte, adja be a válópert. A galagonya magányossága, a vers drámaisága jelzi, Sanyika mennyire megérezte Alaine akkori lelkiállapotát.
Mészöly Miklós később lépett Polcz Alaine életébe, de miután felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál. | |
| 21. | [tulajdonos]: Weöres és Károlyi Amy | 2017-11-03 10:04 | 33 éves Weöres Sándor és a 37 éves Károlyi Amy 1946-ban egy temetőben randevúztak először. Beszélgetés közben rájuk esteledett, a temető kapuját bezárták. Amikor reggel végre kiengedték őket, már tudták, hogy össze fognak házasodni.
A házasság hírét Weöres barátai részéről nem fogadta osztatlan lelkesedés. „Amikor férjhez mentem Sanyihoz, az valahogy az irodalmi életnek nem tetszett. Ariel meg Puck ne házasodjon meg, ugyan ki az, aki őt elkanyarta, ilyen hangulat volt” – írta később Károlyi Amy.
A feleségnek nem lehetett könnyű: nehéz egy olyan gyereklelkű felnőttel élni, aki a költészeten kívül semmit nem vesz komolyan. Gyermekük nem lehetett, de Amy elfogadta, hogy Sanyikával nemcsak férjet, hanem gyereket is kapott, akinek minden reggel ki kellett készíteni a ruháját, és a haját is meg kellett fésülni.
Amyra maradtak az evilági dolgok, a mindennapi szükségletek biztosítása, a pénz beosztása, és persze a korlátok felállítása. Korlátokra szükség volt, hiszen Weöres szeretett inni, s Károlyi Amy egész későbbi életét meghatározta, hogy megóvja férjét az alkohollal való kalandoktól. Megesett, hogy amikor elment otthonról, férjére zárta az emeleti dolgozószoba ajtaját, nehogy Sanyika a kocsmában kössön ki.
Weöres egy ilyen alkalommal az utcán dolgozó munkásokat kérte meg az ablakból, hozzanak néhány palack zöldszilvánit. Ezt testvériesen megosztotta velük, a saját részét madzagon húzva fel a bezárt szobába, és bűnbánó mosollyal várta feleségét. Barátjuk, Lator László szerint „ha nem jön Amy, Weöres Sándor az árokparton halt volna meg harmincvalahány éves korában.”
Amikor 1988 végén a költő kórházba került. Amy is nagyon beteg volt már, de nem akart elszakadni férjétől. Mellette ült akkor is, amikor azt látta, hogy hirtelen mély ránc jelent meg Sándor szemöldökei között. „Mi fáj, Sándor?”– kérdezte. „Felmegyek a magasságos egekbe, az fáj.” Ezek voltak az utolsó szavaik egymáshoz, Weöres Sándor nem sokkal ezután kómába esett, és többé nem tért | |
| 20. | [tulajdonos]: A szerelembe voltam szerelmes | 2017-10-31 01:33 | Előre is elnézést kérek tőled olvasóm, hogy életem frivolabb részleteivel terhellek tégedet. Tudod, olyan dolgokba mászom bele, melyek bevallása, álszent világunkban szinte majdnem képtelenség, vagy éppenséggel teljesen lehetetlen. Ha kíváncsi vagy rá, elárulom neked, az irodalomban a legkitárulkozóbb személyiséget számomra Jean-Jacques Rousseau testesíti meg a Vallomások című önéletrajzi kötetében (irodalmi munkássága mindig is nagyobb hatást tett rám, mint a filozófiai, talán még A magányos sétáló álmodozásait sorolnám ide). Casanova könyve, a Szökés az ólombörtönből című, őszinteségében össze sem hasonlítható Rousseau monumentális munkájával. Ugyan részletesen beszámol a hódításairól, de semmit ki nem ad a legbensőbb titkairól. Rousseau nem volt nőcsábász, de a Vallomásokból mindent megtudhatsz egy magányos, vagy majdnem magányos ember legeslegbensőbb gondolatairól.
Nos, akkor kezdem az apai ősökkel. (Előre le kell szögeznem, nem teljesen ütöttem rájuk, sajnálom, ha ebben csalódást kell okoznom neked!) Apám apja hentes- és mészáros mester volt. Mint a mestereknek általában akkoriban, nekik is volt szolgálójuk. Számomra, de még apám számára is ismeretlen nagyapám, italos, nagyvérű ember volt. Képzelj el egy nádfedeles házban egy fagerendás mennyezetű szobát, amely alatt fekvőalkalmatosságul egy igazi régi-régi intarzia berakásos támlájú, széles családi ágy szolgált. Balról a nagyapám, középen a nagyanyám, és jobbdalról, jobboldalról meg egy fiatalka szolgálóleány feküdt. Néha éjszakánként, mikor a nagyapám úgy gondolta, hogy a nagyanyám már az igazak álmát alussza, átmászott a nagyanyámon, és minden lelkiismeret furdalás nélkül koitált a szolgálólánnyal. Persze megkérdezheted, hogy honnan tudom én mindezt. Hát a nagyanyámtól. Szegény ott pihegett középen, még a lélegzetét is visszafojtotta, annyira sokkolta a dolog, hogy megszólalni sem mert. Csak nekem, unokájának mesélte el majd’ ötven év múltán. Tény, hogy a nagyapám huszonhét éves korában halt meg egy szifiliszes fertőzés és egy alkoholos állapot miatti tüdőgyulladás (részegen kifeküdt a hóra!) okozta heveny állapot következtében. Ült a fotelben, karjaiban a fia, az alig egy éves apám, és egyik pillanatról a másikra költözött át az örök vadászmezőkre, egyszer csak lehunyta szemét, alig tudták lefejteni karjait az egy éves csecsemőről. Talán még csak annyit, a nagyanyám a halála napjáig kijárt a nagyapám sírjához.
Apámnak már eleve benne volt a vérében a kurvázás. Anyámat többször, túlontúl is sokszor megcsalta, anyám ezért öngyilkos lett negyvennégy esztendős korában. Húsz év korkülönbség volt közöttünk. Néhány hónap és betöltöm a hatvanötöt. Ma már elmondhatom (szerepcsere), úgy érzem, mintha ő lenne az én gyermekem. Színházból hazatérve a párommal, én vágtam le őt a fürdőszoba gerendájáról. Akkor tanultam meg ugatni. Négykézlábra álltam, próbáltam élesztgetni a padlóra fektetett anyámat, akinek elhagyott, erőtlen testét jómagam hoztam ki ölben a szobába. Hiába való volt minden kísérletem. Próbáltam nyüszíteni, de nem jött ki hang a torkomon. Aztán mégis! Olyan vakkantás szerű ugatás. Később, mikor már elszállították, persze halottaskocsival, a mentősök értesítették a temetkezési vállalatot, az ágyban fetrengve átéltem azt a bizonyos józsefattilai állapotot: „cigány vagy”! Önkívületi állapotban voltam. Az is lehetséges, hogy lekurváztam őt, amiért itt hagyott engem félárván ezen a kibaszottul lehangoló, végtelen számú alpáriasságra csábító sárgolyón. Apám természetesen újranősült. Egy pesti nőhöz kötötte az életét. A fél házat eladta a fejem fölül. Persze folyt tovább a kurvázás! Egy alkalommal, mikor Mezőhegyesre látogatott hozzánk, azzal traktált, hogy tisztában vagyok-e azzal, hogy manapság mennyibe kerül egy nő Pesten?! Nem tudtam, de nem is érdekelt! Dühös voltam apámra, akit közel a hatvanhoz, még mindig ilyen szarságok foglalkoztattak! Persze ötvenkilenc éves korában ő is önkezével vetett véget az életének. Rám csak a gondot hagyta, hogy honnan a fészkes fenéből vegyek én három gyerekkel a nyakamban annyi pénzt, hogy eltemetethessem! Mindegy, megoldottam. Nyugodjék békében! Ő is!
A nagyapámból meg az apámból, bennem inkább csak a nők iránti vágy, na meg a tisztelet maradt. Nem idegenkedtem én sohasem a szexualitástól (viszont az is igaz, hogy naplót sem vezettem hódításaimról – tény, hogy sem én nem fizettem, sem nekem nem fizettek szerelemért soha!), de engem inkább az úton levés érdekelt! Igen, persze a nő is, de százszor inkább a hozzá vezető út! Déry Tibor (a mára szinte már elfelejtett írónk!) vallotta meg egy interjúban, ha öt percig is, de az utolsó kurvába is szerelmes volt, anélkül sosem ment volna neki a szeretkezés. Nos, ezzel valahogy így voltam én is! De ha már szót ejtettem Déryről, nem hagyhatom ki abbéli véleményemet sem, hogy ma is tanítani kellene őt, legalább az Ítélet nincs-et, meg a Képzelt riport egy amerikai popfesztivál-rólt, jóllehet nem a legjobb művei. Igaz, mindjárt eszembe jut egy anekdota is a személyéről. Mikor Örkény és Déry egy alkalommal összekapott, Örkény mérgében a következőt vágta Déry fejéhez: „Tudod mit, Tibor?! Legyen belőled kötelező olvasmány!” (Pfú, még egy ilyen kemény mondatot! Egyenlő az elátkozással!) Szóval, szerelmes típus voltam. Nem tudom, jól ábrázolom-e akkori önmagamat, mikor azt mondom, én szerelmes voltam minden velem szembejövő szép lányba, szép asszonyba. De csak ennyi! „Ártatlanságomat” mi sem bizonyítja jobban, mint mikor néhány hónapos kislányomat babakocsiban tolva mentem udvarolni éppen aktuális „szerelmemhez”, mert szerettem volna megmutatni neki őt, az addigi legszebb „alkotásomat”! Mert tudod, kedves olvasóm, én komolyan vallom, hogy az ember legszebb alkotása az ember, még akkor is, ha nem feltétlenül osztod ezt a véleményemet!!! Kell-e mondanom, hogy milyen „sikereket” értem el én az effajta „hódításaimmal”?! Aztán meg a lebukásaim, melyek között említhetnék neked például hozzám írt, zsebben felejtett szerelmes leveleket, vagy mondjuk éppen a postaládához előbb érkező feleségem rácsodálkozásait, a számára idegen nők által címzett postai kupertákra. Összegezve: életemben mindig is fontos szerepet játszott a szexualitás, de ha jól belegondolok, én tulajdonképpen mindig is a szerelembe voltam szerelmes!!!
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 17. | [tulajdonos]: Otthon, édes otthon | 2017-10-28 22:11 | Nyár van. Ülök a góréban. Egy fapuskával játszom. Tsss, tsss, tsss. A magok után kutakodó verebek szétrebbennek a rácsokon át. Magányos kiskölyök vagyok, ábrándozó zöld szemekkel. Lesír rólam a koravénség. Anyámat várom. Boltban eladó. Mit tetszik parancsolni? Mutassak egy másik ruhát? Talán akkor máskor! Legyen szerencsénk! Szóval, olyan udvarias. Néha van olyan érzésem, mintha a vevőket jobban szeretné, mint engemet.
Apám, tegnap részegen jött haza. Hozták. Ketten, karon vezetve. Van ilyen. Az ember csak betér a sarki kocsmába, Mancika, a törkölyből egy feles, meg egy korsó kőbányai. Ötvenesből tud visszaadni? Aztán a haverok sorba. Még egy kör. Na, még egy kör! Apám, ilyenkor erősnek érzi magát! Könyökét szélesre tárja, nincs két olyan ember a kocsmában, kik között elférne. Időnként lezavarnak neki egy fülest. Néha arra sincs szükség. Hazafele fölbukik egy macskakőben és beveri a fejét. Anyám, hipermangános oldattal mossa ki a vérző sebből a lószart.
Tegnap nem vert meg, apám. Ma, lehet, hogy a kurvájához megy. Anyám szokta így mondani. Nem baj. Nem hiányzik. Csak anyámat sajnálom. Ilyenkor az asztalra borulva sír, ahelyett, hogy vacsorát csinálna nekem.
Egy szobában alszunk. Nincs több. Néha fölébredek éjszaka. Hallom anyám hangját. Csók nélkül, szart sem ér az egész! Befelé fordulok. Próbálok visszaaludni. Nem megy. Anyám szitkozódik. Inkább ne, büdös a szád!
Holnap jó lenne elmenni a könyvtárba. Igaz, még mindig lógok a tagdíjjal. Valahonnan kellene szereznem egy forintot. Mindegy. Míg apám veszekszik anyámmal, majd megnézem a zakójában a fogason. Mindig dugdossa a pénzt, anyám elől. A múltkor is egy százast találtam a belső zsebében. Gyorsan visszadugtam, nem mertem elvenni. Apám szíjat hasítana a hátamból. Nem tudok hazudni. Pedig szeretnék, de az arcom mindig elárul.
A kőleves, egészen jó mese. Sok kő van az udvaron. Azzal szoktam dobálni a verebeket. A múltkor véletlenül betörtem a szomszéd ablakát. Rohant ki, Árpi bácsi. A kurva anyádat! Megfizettetem apáddal! Na hiszen, még csak az kell! Elszaladtam. Este kilencig kerestek, az anyám és az apám. A kiserdőben találtak meg. Ott bujkáltam. Apám megvert vizes kötéllel. Karvastagságnyi hurkák lettek a hátamon.
Fölmászok az istálló tetejére. Végigegyensúlyozok a tűzfal gerincén. Anyám közben hazaérkezik. Kisfiam, gyere le, csak óvatosan, jaj, le ne essél! Olyan fojtott a hangja. Úgy imádkozik le a tetőről. Anyámhoz érek. Mosolygok. Büszke vagyok magamra. Leugrom a kőkerítés tetejéről. Óriási pofon. Nekiesem a falnak. A szám kireped. Ömlik belőle a vér. Anyám megijed.
Este, mikor indulok ki az udvari klozetra, a másik szomszédból fény szűrődik át. Fölmászom a kerítés tetejére. A szomszéd Erzsike megáll egy bokor mellett. Tizennyolc éves. A fény, pont odavilágít. Lehúzza a bugyiját. Látom az ölét. Fekete háromszög. Nem bírom a szemem levenni róla. Leguggol. Hallom a csurgást, ahogy pisil. Valami ismeretlen jó érzés fog el. Nagyon kellemes. Érzem, hogy nedves lesz a kisgatyám. Közben kialszik a fény. Leugrom. Elfelejtek elmenni a budira. Befelé menet félek a sötétben. Fütyörészem.
Mikor a szobába érek, apám megkérdezi, hol a picsában voltál? A kislámpa ég az éjjeli szekrényen. Ilyenkor még nem alszanak. Eltakarom magam előtt a nedves foltot. Leoltják a villanyt. Később újra kikéredzkedem vécére. Mi van, bezabáltál a dinnyéből, hogy megint hugyozni mégy? Későn alszom el. Hülyébbnél hülyébb gondolatok kergetik egymást a fejemben. Ha apám megdöglene, anyám sokkal jobban szeretne. Soha többé nem sírna, és mindig csinálna nekem vacsorát. Akkor sűrűbben magához ölelné a fejemet, és simogatná a fekete hajamat.
Reggel óracsörgés. Anyám és apám már elmentek otthonról. Beülök a góréba és előveszem a fapuskám.
| |
| 16. | [tulajdonos]: Új élet felé | 2017-10-27 23:40 | Nincs jobb szó: bűbáj! Vagy mi is?! Ahogy hozzáhajol, és megérinti lelkét azzal a bársonyos hangjával. Mintha egy angyal szólna le hozzá az égből. Pedig még fel sem néz akkor. Még fel sem emeli fejét a polcról nemrégen leemelt könyvből. Lehet, hogy csúnya, lehet, hogy öreg, lehet, hogy esetlen, lehet, hogy buta. Miért, vannak olyan angyalok?! Vagy mégsem?! De nem! Egy nő áll felette. Nem lebeg. Húsvér ember! Fiatal, szép, puha, meleg, jáde kék szemében megnyerő intelligencia. Aztán azon a bájos arcon egy megejtő, édes mosoly. A férfi akkor még egyáltalán nem fog fel semmit. Nem akar látni, nem akar hallani. Nem tudja hová tenni azt a szívből jövő kedvességet. Soha nem hitt az angyalokban. Nem hisz ő már semmiben. Csak egyet tud, sivár a világ, és hogy a halál végtelenül kegyetlen. Mondjuk egy gyermek halála. Ennél csak a saját gyermeké! Elszáradt virág, egy rég nem öntözött virágcserépben. Kusza gondolatok kergetik egymást fáradt agyában. Vajon van élet a halál után? Szóval, az a parttalan szomorúság abban a kivert kutya szemben, az a kiégettség, az az önmarcangolás! Szorító érzés ziháló mellkasában. Csak egy rémálom, egy kialvatlan éjszaka után?! Egy pillanatra elmereng, majd visszaemeli elhúzódó, révült tekintetét a könyv fölé. Majd újra az a hang. Puha, mint a szüzek érintése. Simogató, mint a hajnalban feltámadó tengerparti szél. Behajtja a könyv fedelét. Feláll, és elindul a végtelen felé. Akkor még nem tudja, hogy egy új élet felé.
M. Szabó Mihály | |
| 15. | [tulajdonos]: Forget me not! | 2017-10-26 22:57 | | Hideg őszi szél borzolja a fák, bokrok néma lombjait. Szent Mihály lovának gyorsuló vágtája, törvénytelen halottaim élén. Vágytalanul, otthontalanul Mészöly szikár prózájának bűvöletében. Nefelejcsek mementói a gyolcspuha, sötét éjszakában. A semmi diadala a természet játszi színpompája felett. Sajnálom nagyon. Talán egy pisla fény a szűkülő alagút távoli végén. Te. | |
| 14. | [tulajdonos]: Esterházy | 2017-09-14 12:21 | A hírlapíró ódon könyvtárhelyiségbe téved. Egy asztalon szerteszét könyvek hevernek. A hasnyálmirigynapló jól látható helyen felütve. Talán a harminchetedik oldalon. Léptek koppanásai a körfolyosón.
A könyvtáros kisasszony nyafogó tipegéssel lép az intarziás, fazettált üvegű ajtószárnyhoz. Óvatosan kitárja. A küszöb előtt Esterházy Mátyás glóriás alakja. Akár egy Széchenyi-torzó. Elegáns öltözet, bár éppenséggel nem felel meg a brummeli ideának. Mintha csak a kastélypark hatalmas fái közül lépett volna elő. – Egy kávét, kisztihand? – halk fuvolaszólam egy Mozart szonátában.
A hírlapíró várja, hogy az öreg gróf most csengetni fog inasának. Pedig hát nem. Komolyságot színlel, ugyanakkor szemében ott bujkál az az „esterházys” huncutság. Arcán semmi stigma, a kitelepítésnek nincsenek látható nyomai. A Harmonia caelestis alapján magasabbnak képzelte.
Leülnek. Beszélgetnek. Esterházy Mátyás és a könyvtáros kisasszony. Önfeledten. A hírlapíró a diskurzusból csak hangfoszlányokat hall. Hirtelen ellenállhatatlan késztetést érez, hogy közelebb lopakodjon. A könyvespolcok között oldalaz. Megáll Esterházy Mátyás előtt. Nem emlékszik rá, hogy köszönt volna-e, minden esetre hozzáhajol és az apa fülébe súgja: „Ha majd a mennybe kerül – mutatóujjával fölfelé bök, mintha csak az ég kárpitját akarná átszúrni –, üzenem a Péternek, hogy csókoltatom!” „Persze ráér még átadni!” – teszi hozzá rekedtes hangon. Esterházy Mátyás mosolyog. Angyalian ártatlan mosoly. Láthatóan büszke a fiára. (Mintha a Javított kiadás feledésbe merült volna!)
Egy autó nesztelen suhanása az ablak előtt. Toyota corolla. A hírlapíró az álma hősének alakjával fejében ébred. Érdekes – gondolja –, Esterházy Mátyás tizennyolc évvel előzte meg a fiát. Sápadt arcán kerek piros foltok, Szent Mihály lovának kantárkarikái. – Nem baj, Péter, azért még csókoltatlak! – Ja, és ha találkozol Hraballal, maximális tiszteletem!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
