NAPLÓK: tenyérnyi magocskák 2 Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 01:20 Összes olvasás: 17520| 45. | [tulajdonos]: Szomorúság, lehet ez | 2008-09-26 16:24 | bölcsesség? Nevetés - lehet szeretet?
10 évet öregedett apám, mondja, sokat szenvedett. Úgy érzi most már csak jobb lesz. Lassan, naponként fiatalodik. Aggasztóak reakciói.
Az emberre nem jellemző, hogy önmagán tudna nevetni. Ha mégis, sem szeretjük, amikor rajtunk nevetnek.
(tanítható-e a nevetés. Tudunk-e önfeledten magunkon nevetni. Olykor sikerül, mégis nehéz)
végülis mit akarok. 39 éves vagyok. (a kor persze nem ment fel, nem mentség)
egy ami biztos, szeretnünk kell az embereket, akik velünk foglalkoznak, ránk gondolnak.
Most kicsit lepihenek. Nem vagyok boldogtalan, de boldog sem. Sajnálom magam. Nem kérek bocsánatot, mégis pihennem kell.
| |
| 44. | [tulajdonos]: mintha élő testre | 2008-09-25 16:30 | | furcsa, így hogy sikerül. már nem is félek. írni. pedig féltem. valóban olyan volt, mintha csupasz testre. | |
| 43. | [tulajdonos]: ? | 2008-09-25 16:22 | | 40. hogy itt lenne a magyarázat? | |
| 42. | [tulajdonos]: ................ | 2008-04-19 17:33 | s a szürke arc elillant, maradt..........mi érinthető.
mindenki tudta róla, hogy halott, de ő csak ment, tovább, mindig csak fel. (üres szem)
megkapaszkodtam tekintetében, sötét, fekete, pont.
| |
| 41. | [tulajdonos]: --- | 2008-04-14 23:51 | | te buta ablak, hogy elhajlottál, mondta a luk az ablaknak. most aztán se ki se be, nyúl se manó se. vakablak! a könyv azonban mind néma maradt. hiába várta a csillogó szemeket, nem volt aki nézze, nem volt ki rá emelje tekintetét. | |
| 40. | [tulajdonos]: --- | 2008-04-12 18:46 | | "nem aggódom érted"-mondta, és kifordult. ajtó, ablak behajlik. könyvek nyílnak ki, és egy szem. egyetlen nagy szem, luk. | |
| 39. | [tulajdonos]: hárompont | 2008-03-07 21:13 | | manócska elhagyott. | |
| 38. | [tulajdonos]: ... | 2007-10-23 12:21 | | kissé siettem, igen, s miközben se nem láttam se nem hallottam a kergetett álomképtől, megbotlottam egy mellékvágányban és leestem. de aztán szerencsére nem jött a vonat, és felkeltem, és leporoltam ruhám, és továbbmentem. | |
| 37. | [tulajdonos]: folyt. | 2007-10-19 19:53 | magadat szemében barátnak tekinteni. félsz, hogy ő nem érez. féltél. mert ma már egyértelmű. szavai pontosan álltak, megkérdőjelezhetetlen. az ok, talán hogy mertél őszintén írni. kiírni. egyszer. egyetlenegyszer. vagy nem először, de ritkán. ami nem szokásod. tőled közönséges, mégis megtetted, fájt. most már látványosan is. tudom, igen, azért haltál meg, azért fogsz most is meghalni. látom, látlak, és te is tudod. nincs másik út számodra. akárhányadik, egyik utolsó lesz. hogy ez? sose tudod. lehet, igen, ez. nem kérdem, hallasz-e, folytatom ott ahol abbamaradt. a lánynál. próbálj még maradni. volt ott az a rendőrségi eset, már említettem, amiről csak hallásból értesültél. ő, akit akkor tanárodnak, akkor is, attól is megkímélt. mert te más voltál. ezt is később tudtad meg, amikor az a másik mester, vagy egy barát, hivatlan vendég, már nem emlékszel, még talán nála az órán, ecsetelt. kicsit keverednek a dolgok. lehet, hogy ezt is már érintettem. vagy egészen más. nem emlékszel. letagadta, hogy te is jársz, csakhogy téged ne, hogy ne essék bajod. téged mindenki mindentől kímélt. akkoriban. emlékszel? sose ráztak bele a valós dolgokba. igaz, megpróbálták, volt aki, de rólad minden ilyen mindigis lepergett. te tudtad ezt pontosan, érezted mit akarnak, mégis úgy jártál, mintha alva. valahol jó volt neked így. nem akartál tudni semmit. ami a te világodon kívülre. addig míg a sors meg nem rántotta kezed, és belevitt. erőszakkal. a legsűrűbe. hogy tanulj. tanulj valóságot. ne csak lebegj. talán akarta, hogy írj. mégis folytoncsak lebegni akarsz. mintha mi se történt volna. és mégis ez a lány akkor milyen közönséges volt. ezt ma sem érted. pedig te hogy kímélted. milyen mélyen tartottad a titkot, valójában az ő titkát. hogy meg ne sebezd. és mégis hiába. ő bemocskolt. abba taposott, ami számodra benned a legnagyobb kincs volt. miért? kérded ma is? mi volt a baja annak a lánynak veled? mi a titok? amit sosem tudhatsz meg. tán ő? a mester? hogy mégis? hogy ő volt? sosem tudod már meg. és azt sem tudod, tudja-e valaki is, a valóságot. vagy az a pár beavatott mind másképp tudja, hiszi. egyedül ő tudná, ő, a második mester. aki már halott. magával vitte. ő is mosta volna magát? nem hiheted ezt. sosem hinnéd el, ha igaz lenne sem. aztán évekig néma voltál, tehát bárki bármit terjeszthetett rólad. tőled egész nyugalommal tehette. hogy miért használt az a lány téged, figyelsz? ezt még nem hallottad, fordulj még vissza. nem tudom, de te egyszer már nem bírtad magadban, amikor már tudtad, hogy ő, hogy azt, még akkor is sokáig hallgattál, és mikor véletlenül ezzel a lánnyal és egy ismerőssel utaztál, aki mindkettőtöket ismert, kifakadtál. persze nevetséges voltál. ilyen távlatból, a helyzet is, te magad is. és még előtte, az állomáson, amikor a lányt szüleid is babusgatták, kérdezgették, mit sem tudva, mert még nekik sem árultad el, hagytad, hogy a lány kedveskedjen nekik vissza, figyelmességükre válaszolva. szép lány volt, magas, csinos. ott a peronon is, várva a vonatot. de ott fönn, nem bírtad már ezt a hazugságot. persze nem beszéltél akkor sem értelmesen, mert akkorra már ez az egy hazugság sokszorozott hazugság, fájdalom volt. hogy nem lehetett egészségesen végigvinni.
most hogy túl vagyunk… hogy ezen is túl, lehet pihenni.
csakhogy tiszta víz ömöljön pohárból. pohár? tiszta víz? hol van már... hogy is lehetne másképp és egyáltalán.
azt hitted csak provokállak, hagylak hogy szenvedj. hogy írhass. de ez sem igaz. hogy megkérdőjelezd, vagyok… fel sem merült hiszen nem vagyok.
te én vagyok… én te vagyok! érted? egyszemély van csak. sűrű ködben vagy, igen, tudom. hiába nem beszélsz, látom a szemeden, hallasz, idegesen rángatózik. tested is remeg, bár jól álcázod. még most is képes vagy erre. akár nagyapád közvetlen halála előtt, amikor még odakapott, szégyellte, hogy lecsurgott. hogy tehetetlen. te más vagy, neked ez a szép halál nem adatik meg. szörnyű kínok közt fogod bevégezni, kétszer is meghalsz, benne van tenyeredben. és ezt tudod. egyik halál nemsokára eljön. még nem, egyelőre csak szenvedés. van pár éved.
azt hittem, csak provokálsz, hagysz, hogy szenvedjek, hogy írhassak. de hogy vagy, hogy ezt megkérdőjelezd… azt hitte, csak provokál, hagy szenvedni, hogy írj. de megkérdőjelezni azt hogy van…
Anna! szól a hang, de ő csak forgatja a fejét, jobbra-balra, mint eszelős. már nem hall semmit.
semmit nem hall.
erős hányinger jött, kínlódott, majd kiköpött mindent. ami benne volt.
hiába a fehér folyosó is, ami húzta, vonzta. a láthatatlan mélység. nem jutott ki. megállt a szíve, halott volt.
mindenért. mindenért neked meg kellett szenvedni. a levegőért is. ami másnak ingyen. neked az is életeden, szerencsétlen kallódó álmodozó szerecsen.
de hiszen én mindenkit szeretek, mindenkit aki rosszat is tett velem. ez kamu. hazudsz. gyűlölöd magad. amiért nem haragudhatsz senkire semmiért. mert neked mindig másnak kell lenni. pedig szeretnél visszaszólni, szeretnéd megvédeni magad mint más. amikor igazságtalan, amikor bánt. amikor fáj. és nem lehet. neked nem lehet azt amit más. gyűlölöd magad. gyűlölöd amiért nem haragudhatsz senkire. gyűlölöm aki vagyok. így hogy vagyok. hogy nem vagyok.
mindenkit szeretsz. és megbocsájtasz, és magadnak is tennéd, ha tennék. de senki nem bocsájt feléd kezet. elfordulnak a tekintetek, nem mosolyognak a szemek. késő beszélned. már nem ér. már semmit nem érsz. meghaltál. hát nem érted? nem érzed? hiába minden. hiába próbálkozol. hiába tartod görcsösen. nincs már semmi amit tarthatnál. hiába fordulsz kéréssel. visszataszító a szemed, ahogyan rájuk nézel. visszataszító a zavartság, ami feléjük tükröződik. egyszerre védekeznél, beszélnél, sírnál. nincs bocsánat. semmi nem segíthet. más vagy. te megbocsájtasz, mindig megbocsájtasz, akkor is amikor viszont kérdeznek tekintetek, sose fordulsz el. másságod kitaszít téged. hiába írsz. hiába beszélsz. és falak sincsenek. csak az űr. a semmi űr. ami még csak vissza se hangzik. csak belül hallod hangod. meddig… | |
| 36. | [tulajdonos]: folyt. | 2007-10-19 19:30 | | te. hogy mit akarsz ezzel...és ez sem segíthet. aki segíthetne, már nem segít. akik segíthetnének… elmúlt. az idő. késő. talán sose volt. pedig egykor ő is… apád. hogy bízott. már csak az öregkori nyugdíjad érdekli, és hogy mi lesz, ha nem vigyázol, még lakás nélkül. ma már másképp beszél, mint nyáron, ott akkor az ebédlőben. akkor még új élet. hogy még nem késő. hát igen. ha nem vigyázol. vigyázol. mindenre vigyázol, testedre, tüdődre, gyomrodra is vigyáznál, de nem megy. szíved mostanában újra görcsöl. nyilallik. mint egykor. félsz. minden reggel szorongással ébredsz. és akkor az ami ott történt, abban a műteremben, éjszakai partik, mik voltak, neked fogalmad sem volt, akkoriban. amiben ez a lány is résztvett. ezek mind, nem emlékszel mikor pontosan, hogyan szivárogtak ki, hiszen nem jártál később se ilyen helyekre, ahová mégis, ott mások voltak. egészen más közeg. korodbeliek, mind fiatalok. de hallottad azt is, fogalmad sincs honnan, mégis valakik hozzád, neked beszélték, voltak még lányok, akik ott lettek, azon a helyen felnőttek. ők is tanítványok voltak. nem volt tudomásod arról a rendőrségi ügyről sem, az is később, jóval később szivárgott ki, talán az az első mestered számolhatott be róla, aki téged odavezetett. de ez sem biztos, erre sem emlékszel. felesége rád féltékeny volt. ez tisztán megmaradt, pedig nem volt ok. egy diáklány voltál, akin segítettek. kulcsot is kaptál műteremhez, ez szúrhatott szemet. de lehet, hogy ezt is csak képzeled. mármint hogy ő beszélt. aztán emiatt is kellemetlenséged volt. a kulcs. valójában mindenki félt hallgatásodtól. akkor sem, ma sincs semmilyen viszonyod ott senkivel. pusztán csak emlékek. ő viszont, már akkoriban, nem sokkal azután, halott volt. próbálkozott veled is, de te akkor semmilyen célzást nem értettél. mintha nem hozzád beszélnének. és később is csak az maradt meg, hogy kedvelted. tisztelted, igen. nem úgy voltál vele mint mások. akik szerették. másképp. ma persze más, visszagondolva. kicsit vicces is, kicsit komoly, de ezt pontosan tudod, csak nem szeretsz a magátólértetődő dolgokról beszélni. brutálisan leegyszerűsítesz mindent, rózsaszínre, abból is a leghalványabbra, bábut csinálsz magadból, akaratlanul, aztán mikor észreveszed, csak eszköz, jó eszköz, hogy életbenmaradj, kifigurázod önmagad. mégis mindig ő a menedék. ártatlanul kapaszkodsz belé, hogy legyen mit rángassanak, akiknek ez erre való. az hogy ez neked védekezés, burok, amivel már eggyé nőttél, szükség a minimalitásra, egyszerűsítésre, lebutításra, miért lenne másnak lényeges. hogy ez honnan jön, van. végül ez lesz. kell neked, hogy megtarthasd magad bennük. de kijátszod is, bár láthatatlan. így őszinte. hogy minden úgy kint, ahogy bent. most tudatosnak látszik, mégis pontosan így él ott is. bent. te sem érted. így van jól. lehámozni mindent róla, s így meztelen. akiket ez irritál, mindigis ellenségesen, de legalábbis kétkedőn fogják kezelni (félig joggal, hisz adja magát egyértelműen, hogy mások is belenyúljanak, eljátszadozzanak, ilyen szinten még nem is lenne baj), ugyanis a rálátás, kifigurázás nem egylényegűen jelenik meg, sőt a felszínen nem is mutatkozik. a legegyszerűbb, legszokványosabb automatizmus ilyenkor, hogy naiv. most a nyúlról van szó (nyúlmesék), az alteregódról. csupán kifinomult érzékkel lehet rátapintani, a tanulságára, és hogy mégsem az. te viszont úgy tűnik egyelőre makacsul ragaszkodsz megmaradni ebben a világban. talán csak amíg nem adsz túl rajta. így is, úgy is, felvállalod. most már hagynom kéne, rosszul vagy, remegsz is. olyan, mintha megsemmisülnél. napokig nem eszel, nem mész ki, nem csinálsz semmit csak kínlódsz. szenvedsz. másik világban vagy ilyenkor. most is. csak veszélyesebb. mert nem tudsz felébredni belőle. amikor az kövez meg akit szeretsz, akkor van, hogy meghalsz. semmit nem bírsz ki. valójában, ilyenkor. szeretnél igazából meghalni. de mindig, ha sikerül valamit mégis magadhoz venni, összeszedni magad, pár nap után lélegzel újra, élet kering benned. sose halsz meg valójában. ez hányadik halálod is? kifullad a mesében a harmadik után, de nálad hányadik már? hányadik halálodat játszod el? játék. persze hogy játék, nemigaz? hiszen írsz. tudsz írni. és mégis halálodon ülsz, iszonyatokat élsz át, az csak a valamiféle csoda hogy írni képes vagy. pedig már régen nincs akit hiszel, akiért hitted, érdemes csinálni. hogyan hogy nem magadért. most hogy nincs, elment, mégis küzdesz. magadért is. bár már nem érzed a kezet, noha érte a tiédet kinyújtottad, régen is, amikor ő volt bajban. mindig érezted apró rezdüléseit, gondolatát. vagy azt hitted, érzed. ma már ez távol. hiszen elment, elmúlt, és már nem érzed az erőt, nincs hited. nem bízol, elvesztettél mindent. talán ma már megvet is. és ma már le tudod írni ezt a szót is. és mégis szereted. olyan mint testvéred. barát. vagy ennél is több, ha van ilyen. pesze a testvéred bármit is tennél, sose vetne meg. de sosem mered | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
